Napi Hírek, 1927. szeptember/2
1927-09-27 [0163]
/-/ Prága, szeptember 27, /Cseh Távirati Iroda./ Szent Vencel!, Csehország védszentje, mártírhalálának ezeréves évfordulóját 1929-b^n ünnepségek egész sorozatával készülnek Csehországban megülni. Az ünnepségek programját külön bizottság állapítja meg, amely felhívását holnap fogja közzétenni./MTI,/ /-/ Prága, "szeptember 27. /Cseh Távirati Iroda./ Azzal anhirrel kapcsolatban, hogy a fasciszta párt. titkáráénál lefoglalt iratok alapján a katonai ügyészség^több maga^rangu katonatiszt ellen, így Gajda tábornok ellen is, vizsgálatot indított^ a nemzetvédelmi minisztérium a következőket állapítja megfA kö zvélemény már régóta nyugtalanították olyan hírek, amelyek szerint fasciszta részről merényletekre készülnek a köztársaság ellen, A többi között azt beszélték, hogy egy vezérkari százados inagyobb mennyiségű dinamitot szerzett a fascisztáknak. A^katonai ügyészség ennélfogva vizsgálatot indított ebben az agyben és megállapította, hogy ezel; a híresztelések alaptalanok. A vizsgálatot ép most fejezték be és katonatiszt ellen bűncselekményt egyáltalában nem állapítottak meg, Téryleges szolgálatban álló katonai személyek különben a fasciszta párt tágjai nem lehetnek és a fascisztáknál lefoglalt anyag az előbbemliíett vezérkari százados személyét kivéve, tényleges katonai személyekre nézve kompromittáló anyagot nem talált. Mindezeknél fogva teljesen légbőlkapott az a jelentés, hogy a ka+onai ügyészség terhelő .adatok alapján nagyszámú katonai személy ellen vizsgálatot indított. Ha ^tényleges szolgálatban, álló katonai személyről bármikori! s_ megállapítanák, hogy a tilalom ellenére tagja a fasciszta pártnak, az illetővel szemben eljárást indítanak, Nyugállományú katonai személyek ellen a katonai ügyészség azonban nem járhat el, mei ezek polgári büntetőbíráskodás al ' esnek./MTI./ :: Paris, szeptember 27. /(Volff./ Toulonban építkezési munkalatoknál időélótt történt robbanás következtében két munkás életét vesztevte, három súlyosan megsebesült./MTI./ :: Paris, szeptember 27. //Volff./ Bokanowski kereskedelemügyi miniszter repülőgépen Prágából Parisba érkezett. A miniszter Prágában az arumintavásárt tekintette meg. élhivatnlos .hir szerint Bokanowski és a cseh kereskedelemügyi v miniszter ^között néhány napon belül megkezdődnek a tárgyalások, amelyek során) a végleges kereskedelmi szerződés alapelveit, -" /MTT./ / -" "/n-tf a &iuu. Hlá&) C .. jff f : "\& *"*•"' , : : Paris, széptember^27. /iVolff./ Duclos és Marty kommunista képviselőket katonai személyeknek engedetlenségre és anarchista propagandára való lázitáss; miatt ötévi fogságra és háromezer frank oénzbüntetésre itelték.^Ugyanebben a bűnügyben velük együtt elitélték még a Humánite korábbi és ^mostani vezetőjét és hárem más kommunistát* Valamennyiüket három évi fogságra és kétezer frank pénzbüntetésre itelt.é' .AlT./