Napi Hírek, 1927. augusztus
1927-08-27 [0160]
• § P á r i s , augusztus 27./Magyar Távirati Iroda/ • • az interperlamentária unió na délelőtti ülésén Szterenyi József baro a következő Beszedőt mondotta; Elnök Ur, Hölgyei i, Uraim! A magyar csoport álláspontját lesz szerencsém az előttünk fekvő javaslattal szemben, illetőleg az európai gazdasági konszolidációnak kereskedelempolitikai vonatkozásaiban lehetőié, röviden előadni. femit ez a rezolució javasol, azt ívlagyarorsza-, túlnyomó részében már gyakorLatb;an alkalmazza. A kötött gazdasági forgalmat, a kiviteli és behozatali tilalmi rendszert - egyetlen nyersanyag kivételével, melynek kivitele a hazai termelés érdekében az összes közép- és keleteurópai országokból tilos - megszüntette; kiviteli prémiumai nincsenek, tehát dumping-rendszert nem ismer; a vámkezelési eljárás egyszerűsítésére vonatkozó genfi konvenciót keresetülvitte és errenézve külön törvényt alkotott; a barcelonai és genfi tranzitóforgalmi egyezményt ratifikálta; a normális, a háború előtti időknek, megfelelő kereskedelmi tarifaszerződések köpésének alapján áll, illetőleg erre törekszik a kölcsönös, feltétlen legnagyobb kedvezmény elvének alkalmazásával és egész soro-zatát kötötte már részben az ilyen, részben csupán a legnagyobb kedvezmény alapján állá kereskedelmi szerződéseknek; végül tartózkodik most már több mint két éve minden vámtarifaemeléstől. Ez utóbbira vonatkozólag nem fogom tagadásba venni, hogy Magyarország autonóm vámtarifája - bár lényegesen alatta áll több középeuróoai ország tarifáinak - önmagában elég magas és épen ugy, mint a legtöbb ország autonóm vámtarifái, nem felel meg annak az általános követelménynek, mely Európa gazdasági ujjáépitóse érdekében a nemzetközi árucsere könnyítését tenné kívánatossá* Miképen azonban a kereskedelmi szerződések hosszú lejárata nem függ egy-egy országtól és legkevésbb* járhatnak ebben elöl a kisebb országok, azonképen a vámtarifa, illetőleg a vámvédelem mértéke is csak általános irányzatoktól tehető függővé, eredmény e tekintetben csak az ezidősizerinti felfogasok általános megváltoztatásától várható, mindkét irányban a gazdasági szempontból döntő jelentőségű, hogy ugy fejezzem ki magam, vezető álla ok magatartása az irányadó. Ez az egyik észrevételem, melyet megtenni kívántam. A másik, hogy utalok az Interparlamentáris Unió négy év előtti bern-gonfi konferenciájának idevágó határozatára, mely az én előadásom^ alapján már szükségesnek jelezte a népek gazdasági szolidaritásának^útjában álló szinte ugyanazon akadályok elhárítását, melyeket a mostani rezolució követett. Valljuk meg őszintén, hogy minden gyakorlati eredmény nélkül, illetőleg mindössze annyi eredménnyel, hogy azóta az áldatlan és értelmetlen utlevél-vizumkényszer némileg enyhült, egyes országok egymásközötti forgalmukban eltörölték azt, de az országok többségében fennáll oz még ma is.A népek gazdasági szolidaritásának érzete gyakorlatban még vajmi kis haladást tett a világháború megszűnte óta. / Folytatása következik./