Napi Hírek, 1927. augusztus
1927-08-23 [0160]
§ A Magyar Távirati Iroda jelanti: A belügyminiszter valamennyi utlevélkiállitó hatósághoz körrendeletet intézett a Németországba szóló útlevelek kiállitása tárgyában. A belügyminiszter a körrendeletben hivatkozik arra , hogy az 1926. évi 188,739 3.M. számú körrendelet részletesen tájékoztatta az utlevélkiálli tó hatóságokat a Németországba való beutazás és az ottani tartózkodás lehetőségeit illetően. Ennek ellenére megtörténik, hogy Kéme tér szagban levő külképviseleti hatóságainknál jóformán nap-nap mellett jelennek meg oly magyar állampolgárok, akik hazaszállításukat azon a eimen kérik, hogy nem sikerült Németországban elhelyezkedniök és minden pénzükből kifogytak. A belügyminiszter felhivja az utlevélkiállitó hatóságokat, hogy az emiitett körrendeletben foglaltakat szem előtt tartva minden egyes esetben szorgosan vizsgálják meg, vájjon az illető utleyélkérelnező csakugyan kizárólag tanulmány, látogatás vagy családi okból kivan-o külföldre menni ás valóban rendelkezik-e az e célra szükséges megfelelő anyagi eszközökkel. Ka az illető ezt elfogadhatóeai igazolni nem tudná, ugy az útlevél kiállitásat meg kell tőle tagadni. Elrendeli a belügyminiszter, hogy a munkakeresés érdekében kiutazni szándékozódat figyelmeztc-tni kell arra, hogy Németországban munkaalkalomra nem számithatnak és külképviseleti hatóságaink nincsenek ab,ban a helyzetben, hogy őket államköltségen hazaküldhessék, § G- y ő r , augusztus 22, A Dunán levő strandfürdőben a vízből egy női hullat fogtak ki a n:grémdlt fürdőzők. A rendxi bizottság meg állapította, hogy a hulla özvegy Balits Istvánné 40 éves napszámos aszszony holtteste, aki öngyilkossági szándékból körülbelül egy héttel előbb ugrott a Dunába. /MTl/ Boston, augusztus 23, /Reuter/ IxsxsxEMxKgaX Sacco, Vanzetti és Madeiro kivégzése kereken félórát vett igénybe. r Sacco sápadt volt, de bátran viselkedett és olasz nyelven azt kiállította:"Éljen az anarchia!" Közvetlenül kivégzése előtt/. «»fe küldött családjának. Legnyugoddtxiiiixxx tabban és legelhatá~rozottabban a három elitált közül Vanzetti lepett be a kivégzési helyiségbe. Mindkét őrével kezet lógott, majd a villa- • mosssék felé tartott. Hangoztatta ártatlanságát és végül a következő szavakat mondotta: " Mindenkinek megbocsátok, akinek része volt kivégzősóomben." ^" TI|// i ^^^^^^cLj-^-U-ttZ _ - Boston, augusztus 23, /Reuter/ Vanzetti nővére Fuller kormányzónál történt kihallgatása után nyilatkozott a lapok tudósítói előtt . Kijelentette, hogy bátyja arra kérte, mondja meg Fuller kormányzónak, hogy ha több időt engednek neki, napfényre kerülnek azok az íratok, amelyek ártatlanságát bizonyítják. /MTl/