Napi Hírek, 1927. augusztus

1927-08-22 [0160]

§ M i s k o 1 c , augusztusl9« A miskolci sakkor kezdeményezésére Miskolc vt.ros tanácsának és közönségének áldozatkészsége és támogatása mellett a napokban tartják meg ez évben a második nemzetközi sakkmester­képző futómat Miskolcon. A futornára négy külföldi, 14 budapesti és 22 vidéki sakkjátékos nevezését fogadta el a magyar sakkszövetség a bene­vezett 70 játékos közül. A résztvevők között van Apscnek Frigyes /Riga/, az 1924. évi párisi olimpiász második helyezettje, és Friedmann Henrik /Iemberg/,a kecskeméti nemzetközi verseny második helyezettje. A fötornán hazai legjobb játékosaink vesznek részt, a^külfödiek közül pedig azok, akik a kecskeméti nemzetközi főtorna döntőjénjobb eredménye­ket ertek el. Dr. Hodobay Sándor polgármester kezdeményezésére, aki egyéb­ként a kezdeményezés első pillanatától keudve nagy megértéssel támogatta a verseny ügyet, a rendezóbizottság mai döntése szerint a fftornát Ta­polcai ürdőn rendezik, ahol a' versenyzők a verseny tartama alatt teljes ellátást kapnak. Miskolc városa a verseny rendezésére felkérte és meg­hivta Maróczy Gézét, aki a polgármesterhez intézett ? . levelében kész­séggel vállalta a kéthetes verseny intézését. AíTI/ § H é v i z augusztus 22. Szent István napj át/-léviz fürdőn is megünnepplték. Délelőtt szentmise volt a fürdő parkjában leve^kápol­nában, este pedig nagyszámú közönség jelenlétében sikerült előadást tartottak. /MTI/ • • • § G y o r , augusztus 22. A Győr közelében^fekvő Rábapatona nagyközségben Szent István napján leplezték le a hősök emlókszobrát, amely Horváth Adorján szobrászművész alkotása. Az ünnepségen ^megjelent a győri káptalan, a győri helyőrség, a vármegyei.a vitézi szék,^ a test­nevelési tanács és többi hatóság ' képviselője. Az ünnepi beszédet Har­sány i Lajos szentszék! tanácsos, az illusztris papköltő;mondotta, a szobrot Ragac János apátkanonok áldotta \ meg. A győri káptalan nevében Gzingráber Lajos prépostkanonok, a nemzeti hadsereg nevében vitéz Gombois Zoltán tábornok, a kerület képviselőjének^ Turi Béla kanonoknak -- nevében Klell István, a képviselő titkára helyezett koszorút az emlékműre, Délben a község vendégei tiszteletére ebédet adott. /MTI/ <* B é c s , augusztus 22, / Magyar Távirati Iroda/ A„Montag mit dem Sportmontag* jelönti: Edy Bernát bécsi hosszútávúszó tegnap'világrekordot állitott fel, mert a Iinz és Bécs közötti Dunoszak'aszt 21 $rn alatt úszta meg. Bernát, aki a véderő^tagja és 19 éves/éjfélkor úszott át a veszedelmes.ikrajnai őrvt nykfí}±. Bernát összesen 201 kilométert úszott, /MTI/ / 1 : • § A volt császári és királyi 61. gyalogezred /Temesvár/ hősi •halottaiért augusztus -,1.-én, szerdán 10 érakor a helyőrségi templomban /Vér, I., Nándor tér/ gyászistentisztelet >lesz, melyre a bajtársadat ezúton hivja meg a rendezőség- Este , <G órakor a Tiszti Kaszinó kulon ter­mében bajtársi összejövetelt tartanak, amelyre a családtagok szíves meg­jelenését is kérik.

Next

/
Thumbnails
Contents