Napi Hírek, 1927. augusztus

1927-08-16 [0160]

§ A Jáagyar Távirati Iroda illetékes helyen a következe közleményt kapta: A beszerzett hiteles adatok szerint nagy a számuk azoknak az idegen állampolgároknak, akik illegitim módon, tehát engedély nélkül j öttek be az ország területére és akik jelenleg is engedély ós önnek' folytán megfelelő ellenőrzés nélkül tartózkodnak az ország területén, Nagy a számuk azoknak is, akik törvényszerű módon léptek ugyan be az ország területére, do itt-tartózkodásuk engedélyezett határidejének lejárta után. a # további ittartózkodásra engedélyt nem kértek, nem kaptak s igy törvényellenesen tartózkodnak az ország területén. Államrendészeti, közrendészeti és közbiztonsági szempontok­bél szükséges volt az ország területén tartózkodó ily idegen állampolgá­rokat felkutatni és őket megfelelő eljárás alá vonni. E célból a belügy­miniszter a fennálló rendeletek alapján egyelőre három vármegye, még pedig Zemplén, Szabolcs-Ung és Abaujtorna vármegyék területén elrendelte az általános razzia megtartását,amelyet tényleg e. vármegyék területén Él városban, illetve községben^julius 17-éi?ől augusztus 13-áig terjedő időbon kellő körültekintéssel ós határozottsággal végre is hajtottak. Az igazoltatásokat a községi lakosokkal szembon politikai pártállásra és felekezeti, különbségre való tekintet nélkül mindenkivel szemben egy­formán foganatosították. A megtartott razziák során 391 olyan idegen állampolgárt láttatták fel és utasítottak állampolgárságának, illetve ittartózkodása jogosságá­nak megállapítása végett az illetékes elsőfokú rendészeti hatóságnál való megjelenésre., akik ittartózkodásuk jogosságát az igazoltatás során hiteltérdemlően igazolni nem tudták. Ezek közül E3 egyént, akiknek meg non engedett, törvényellenes ittartózkodását kétségtelenül megálla­pították, azonnali eltolonooItat ás végett az illetékes elsőfokú rendőr .­hatóságnak adtak át. Ezt az igazoltatási /razziaszerű/ eljárást foganatosították augusztus 8-átől kezdődően a szerencsi járás több községében, ezek közt Szerencsen is, ahol nem történt más, mint a lakosság zaklatásának és aeghuroolásának elkerülésével a többi megrazziázott községekben is. Nyilvánvaló tehát, hogy az e tényállással szemben felhozott ál­litások a való tényeknek nem felelnek meg és csak sajnálatoa, hogy bizo­nyos körök a tisztán rendészeti és^közbiztonság.' szempontból foganatosí­tott intézkedásekto olyan politikai és felekezeti tendenciákat akarnak mindenáron belemagyarázni, amelyekhez ezeknek az intézkedéseknek egy­általán semmi közük nincsen, j j£

Next

/
Thumbnails
Contents