Napi Hírek, 1927. július/1
1927-07-14 [0158]
§ P á r i s , július 14. Alagyar Távirati Iroda./ Korányi Frigyes báró párisi magyar követ pár napi távollét után visszatért parisba Saint-Emilionból. A Magyar Távirati Iroda párisi tudósítójának kérdésére a követ elmondotta, hogy St. Emilionban - a Gironde lakossága minden^évben paraszt ünnepeiét tart s ezekre az idén a rendőrség szivességéből meghívást kapott családjával együtt. A tudósítónak arra a kérdésére, hogy magyar szempontból minő jelentősége vqlt a meghívásnak, Korányi baró ezeket mondotta: Az a meleg és kituntetp fogadtatás, amelyben Saint Emilionban részesültem mutatja, nogy a francia népben valódi rokonszenv él a magyarság iránt. Ez a fogadtatás kedves visszhangja volt annak a vendégszeretetnek is, amellyel nemrég Budapesten fogadták Gironde népének bálványát Bergey képviselőt. Az ünnepen mintegy 4000 ember jött össze a vidékről: radikálisok, szocialisták, katolikusok egyaránt, közöttük különböző párti képviselők is, ami mutatja,^ hogy az ünnepélynek nem volt politikai jellege. Az irántam tanúsított báratlanul kedves magatartás, ennek a tömegnek politikamentes rokonszenvét bizonyítja a magyarral szemben, mely lelkes ünneplésben nyilvánult meg, amikor Bergey képviselő, aki tudvalevőleg egyike a legkiválóbb szónokoknak, a banketten valóban elragadó beszédben ismertette magyarországi tapasztalatait és a világháború francia és magyar hősi halottainak nevében hivta fel Franciaország népét, hogy a magyar néppel kössön barátságot. Az ünnepély rendezésében a legjobb egyetértésben vett részt a község radikális és szocialista vezetősége és Bergey abbé képviselő, aki tudvalevőleg a francia katolikus népszövetség alelnöke.. Az ünnepély rendkivül érdekes volt. A gironde! kisgazdák érteimessége, méltóságteljes magatartása sokban emlékeztetett a mi kisgazdáinkra. Olyon szép beszédek hangzottak el a föld szeretetéről, amelyeket épen ugy mondhattak volna el a mi kisgazdáink is. A nők .jó része régi francia népviseletben jelent megmarni különösen az ősrégi templomban, melyben 3000 ember volt,^ festői látványt nyújtott. A népünnepély részben Rocquefort gróf parkjában, este pedig egy régi klastrom remek szép romjai között folyt le. Valóban impozáns volt az a fegyelmezettség, amellyel a tömeg egész napon, át követte Bergey abbé képviselő katonás vezetését.