Napi Hírek, 1927. június/2

1927-06-24 [0157]

§ P á r i s, június 24, /Magyar Távirati Iroda/ Le Go, a Temps budapesti tudósítója, hosszabb táviratban foglalkozik azzal a hatással, amelyet a döntőbirósági ügyben hozott legutóbbi népszövetségtanáosi határozat I.íagyarországon gyakorolt. A határozat - irja - mély osa-' lódást keltett Magyarország politikai köreiben és közvéleményében, A nemzeti érzületet igen kinosan érintette ez a határozat, úgyhogy akik annak idején a legmelegebben támogatták Magyarország belépését a nép­szövetségbe és Magyarország ottani résztvéte-létől nagy előnyöket vártak az ország számára, azok is kezdenek most megrendülni meggyőződésükben. Altalánosságban hangoztatják, hogy a népszövetségi kölcsönön kivül, ami,egyedül az ország irányában mindig pártatlan magatartást, sőt jó­akaratot tanús itó pénzügyi bizottság müve volt, -Magyarország semmiféle más eredményhez nem jutott a népszövetségben és semmiféle haladást nem lát azokban a kérdésekben, amelyek leginkább szivén fokszenek: a kisebb­ségek kérdésében és a leszerelés ügyében. Ezzel az eredménytelenséggel szembon számos politikus - engedve a politikai körök általános izgalmá­nak - azt hajtogatja, hogy Magyarországnak ki koll lépnie a genfi nép­szövetségből. Ilyen értelemben fog interpellálni ma a képviselőházbioi /A szerkesztőség megjegyzése: A távirat szerdán kelt/ Lukács György volt miniszter, a kormányzópárt tagja, Nagy érdeklődéssel várják ezt az interpellációt, amelyet ilyen számottevő politikus torjeszt elő, annál is inkább, miután az interpellációra adandó válaszában a miniszterelnök be fog számolni arról, hogy a magyar kormány a jövőben milyen álláspontot szándékozik elfoglalni a népszövetséggel szemben. :: I e w y o r k, június 24. /wolff/ A kedvezőtlen időjárás miatt : Byrd újból elhalasztotta ocoánrepülését, amelyet eredetileg ma reggel akart megkezdeni, A Roosewelt Pield repülőtéren összegyűlt tömeg hangosan méltatlankodótt emiatt. Amikor az indulás elhalasztásat kihir­dették több ezer automobilon robogtak el a repülőtérről az érdeklcdök­/MTI/ /-/ P r á g a, június 24. Az elnök mostani közkegyelme, amelyet a politikai jellegű vétségekre adott, számos képviselőt is érint, Azok­nak az ügyeknek, amelyekben képviselők kiszolgáltatását kérték a parla­mentből, körülbelül egyharmada válik most tárgytalanná, /MTl/ § A Majgyar Távirati Iroda jelenti: Az egyes adók és illetékek mér­sékléséről szóló 1927: V. t.c. 57-59 §§-ai alapján a postatakarékpénztár vtakarékbetéti üzletágában elfogadható legkisebb összeget egy pengőben ál lapitották meg azzá? hogy a két pengőn aluli összegek nem kamatoznak. Intézkedik egyben az idézett t.c, az iránt is, hogy a postatakarékpénz­tári takarékbetéteknek csak a 2000 pengőt meghaladó része foglalható le és csak erre szerezhető zálog- és megtartási jog.

Next

/
Thumbnails
Contents