Napi Hírek, 1927. június/2
1927-06-24 [0157]
X~/-/ Paris, június 23./Cseh Távirati Iroda/ Ma fejezte be tanácskozásait a . n közigazgatás jogi nemzetközi nagygyűlés, amelyen huszonöt állam képviseletében több mint száz delegátus vett részt. A legközelebbi nagygyűlést 1930-ban Madridban tartják./MTl/ . / :: L o n d o n, juniüs' 23. / Wolff / Az alsóházban Taylor munkáspárti képviselő azt a kérdést terjesztette elő, vájjon a legutóbbi xmiteiá genfi nyilvános és magániaegbe szélesek során Németország, Franciaország, Olaszország, Belgium vagy Japán képviselői közül tett-e valaki javaslatot aria., hogy Oroszországgal értekezletet tartsanak a, és ha igen, támogatta-e Nagybritannia ezt a javaslatot, locker Lampson államtitkár kijelentette, hogy tudomása szerint semmiféle ilyen javaslatot nem tettek, A munkáspárt tagjaniak egy másik kérdésére válaszolva Locker Lampson azt mondotta, hogy a tárgyalások során több izben esett szó Oroszországról is, kéri azonban, hogy ebben az ügyben függesszék fel a kérdéseket mindaddig, amig Chamberlain vissza hem tér. /MTl/ t Róma, június 23. /Stefani/ Azt a képzőművészeti tárlatot, amelynek kapuit a napokban zárták be Rómában, legközelebb Fiúméban is bemutatják. Fiúméban már folyik a kiállitás előkészitéso és a termek berendezése. /MTI/ - - t Róma, június 23. /stefani/ Cooi egyetemi tanár, a klasszikus filológia egyik legnagyobb olasz tudósa, 80 éves korában meghalt./MTI/ § V a r s ó, június 24, /Lengyel Távirati Iroda/ Varsó uj vá r osi tanácsa tegnap tartotta első ülését, amelyen Jaworowski szociális, ta országgyűlési képviselőt 66 szavazattal 45 szavazat ellenében a városi tanács fejévé választották./MTI/ §Szombathe ly, június 24. Mikes János gróf szombathelyi megyéspüspök meghívására tegnap 43 katolikus pap érkezett Szombathelyre, akik korábban valamennyien az innsbrucki egyetem theologiai fakultásának voltak növendéked A találkozón megjelent többi között Hanauer István váci püspök, továbbá több egyetemi theologiai tanár, kanonok es plébános. A találkozó alkalmából Mikes J_nos püápSk ünnepi szent misét mondott. Utána a vendégek megtekintették a várost. Délben a megyéspüspök vendégei ^voltak délután pedig Jakra, Kőszegre és Répoeszentgyörgyre tettek autókirandulast. ]mj — §Békéscsaba, június 24. A kultuszminiszter 200.000 pengőV utlalt ki államsegélyül az állami Lórántffy Zsuzsanna leánygimnázium építkezésére./MTl/ § S z o m b a thely, június 24. Pallós Józsefné nyögéri asszony lugkőoldatot kevert férje borába, hogy leszoktassa őt a részegeskedésr'ől. A szombathelyi törvényszék mérgezés utjin elkövetett egeszseg•. . .rontás miatt két heti fogházra itélte./M*I/