Napi Hírek, 1927. június/2

1927-06-21 [0157]

§ V A s z t ő, június 21. Vésztő község, amely a tavalyi arviztől annyit szenvedett, bensőséges ünnepet ült ma: a kormányzó számos előkelőség kíséretében személyesen kereste fel a községet, hogy megszemlélje a közadakozásból újjáépített részeket. Ebből az alkalomból Békéscsabára érkeztek: gróf Hadik János és Beliczey Géza felsőházi tagok, Vadnay Tibor belügyi, Lengyel Zsolt népjóléti államtitkárok, Pf»iffer Gyula miniszteri tanácsos, továbbá Temesváry Imre, Berthóty Karoly, Csizmadia András és Tóth Pál képviselők. Az állomáson dr, Ko­vachich Dezső főispán és Berthóty István polgármester fogadták az érke­zőket. A vendégek röggel 7 órakor az Alföldi Első Gazdasági Vasút külön­vonatán indultak Vésztőre, ahova 3/4 9 órakor érkezett meg automobilon gróf Csáky Károly honvédelmi miniszter a kormány képviseletében. . Pontban 9 órakor robogott be a kormányzó automobilja, amelyen a kormányzón kivül felesége és Hardy Kálmán szárnysegéd foglalt helyet. Az ut két oldalán sorakozó lakosság lelkes éljenzéssel köszöntötte a kormányzót és feleségét. Az "Isten hozott" feliratú uiadalkapu alatt Kbvaohich Dezső főispán és neje üdvözölte elsőnek a kormányzót és fele­ségét. Ezután vitéz Kubinyi Gyula szegedi vegyesdandárparancsnok, vala­mint a többi megjelent katonai személyiség jelentkezett. A kormányzó most a vitézek sorfala előtt lépve fogadta a vármegyei vitézi szék kapitányának ás járási hadnagyainak jelentését, majd ellépett a le­génységi vitézek torfala előtt és a részére felállított díszsátorhoz ment, ahol dr, Daimel Sándor alispám üdvözölte *a vármegye nevében. Hidjed Márta a vitézek gyermekeinek nevében diszes csokrot adott át a kormányzó feleségének. Tardy Lajos, Vésztő község főjegyzője, a magas látogatást megköszönve engedélyt kért a kormányzótól arra, hogy az árviz által le­rombolt és most. újjáépített községrészt "Horthy Miklós falvának" nevez­hessék el. - Ha ez általános óhaja a község ' r lakosságának, szívesen hozzájárulok - mondotta, a kormányzó, Gönczy Béla vésztői református pap mondott most a szabi.d ég alatt imát, majd Temesváry Imre, a kerület országgyűlési képviselője, tolmácsolta az egész lakosság báláját és köszönetét. Az árvizveszedelem­ben elsőnek épen a kormányzó sietett megértő lélekkel a bajbajutottak segítségére, amivel uj erőt öntött a már-már teljesen elcsüggedt szín­magyar 1.kosság lelkébe. Az üdvözlő beszédre válaszolva a kormányzó a következőket mondott^ : - Amidőn utoljára jártam ezen a helyén, a pusztulás képének szomorú emlékét vittem magammal. Ma itt a dus kalászok magyar vidék virulását látom, ahol a föld dolgos népe izzadva várja munkájának gyü­mölcsét, az aratást. Örömmel tekintek az uj barátságos falusi házakra, amelyeket az újjáépítő munka állított a romok helyére, hogy ismét ott­honhoz juttasson mindenkit, akit az elemek romboló árja hajléktalanná tett. Meleg elismeréssel gondolok mindazokra, akik akár önzetlen fára­dozásukkal, akár dolgos kezük szorgalmas munkájával résztvettek ebben az újjáépítő tevéi;enységben és bizton hiszem, hogy ez az ujjaéledt község a nehéz napok után most már nyugodtan folytathatja békés és szorgalmas eletet. OHSUA . i as UVÉLI

Next

/
Thumbnails
Contents