Napi Hírek, 1927. június/1
1927-06-10 [0156]
:: London, június 10. /Reuter/ Illetékes londoni körök nagyon csodálkoznak azon a jelentésen, hogy a szovjethatőságok egyes Moszkvában kivégzett orosz alattvalókat az angol diplomáciai misszió javára folytatott kémkedéssel vádolj' Nagyon határozottan tagadják azt, hogy brit hatóságoknak ilyen természetű kapcsolatai lettek volna a kérdéses személyekkel. Ezzel összefüggésben utalnak arra, hogy a moszkvai brit missziónak a szovjetkormány által gyanúba fogott tagjai hivatali kötelességük körén túlmenően orosz alattvalókkal semmiféle összeköttetésben nem állhattak,sőt gondosan tartózkodtak még attól is, hogy társaságban oroszokkal mutatkozzanak, nehogy cselekvésük gyanúsításokra vezethessen. Ez a tartózkodás élénk ellentétben all azzal a szabadsággal, amelyet Rosengolz és a szovjetmisszió Londonban élvezett, ahol akadálytalanul és ellenőrzés nélkül járhattak-kelnettek. Arról is beszélnek, hogy a kémkedési vádak egyike összefüggésben állott a leningrádi brit konzulnak a moszkvai brit misszió egyik tagjához intézett levelével. Ez a levél válasz volt a brit missziónak ama kérdésére, vájjon a konzul nem közölhetné-e oly orosz cégek nevét, amelyek hajlandók volnának finom kémiai termékeket angol cégektől vásárolni. A konzul azt'válaszolta, hogy iparkodni fog a szükséges információkat megszerezni. Ezt a levelet a szovjethatóeá 0 ok a postán' lefoglalták és azt mondották, hogy a levél célja törvénybe ütköző információk szerzése. A levél fényképmásolatát a kém" kedési váddal egyidőben az Izvesztija első oldalán közölte. Brit kötökben ismételten határozottan kijelentik, hogy az angol kormányt a szovjetkormánnyal való diplomáciai viszony megszakításánál semmiféle titkos ok nem vezette, ahogy azt most mondják, rwint állandóan hangoztatták, az angol kormányt nem vezette az a szándék,-hogy hadiállapotot idézzen elő, hanem ellenkezőleg, azt kivanja, hogy a kereskedelmi kapcsolatok a diplomáciai viszonytól függetlenül továbbra is fennmaradjanak. / ITl/ - - - Jiuá : : Genf, június 10. /'.Volff/ A munkaügyi értekezlet ma délután rövid tárgyalás után elfogadta a munkaügyi hivatal igazgatója jelentésének második részé", amely a ratifikált munkaügyi egyezmények végrehajtásának a versaillesi békeszerződés 408.szakaszában előirt vizsgálatát tartalmazza. Az értekezlet ezzel Thomas Albert igazgató ', évi jelentését lényegtelen változtatásokkal teljes egészében jóváhagyta. Ami azokat az évi jelentéseket illeti, amelyeket az egyes kormányok a ratifikált munkaügyi egyezmények végrehajtásáról a munkaügyi hivatalnak beszolgáltatni tartoznak, az az óhajtás nyilvánült meg, hogy ezek a jelentések a lehetőség szerint minél behatóbbak legyenek./ELTI/