Napi Hírek, 1927. május/2

1927-05-27 [0155]

"„ ' De meg egy feladat van, meg pedig a közép és kisbirtokos'osztály ér­dekeben, hogy ezt megóvjuk az elporladástól és megszűnéstől. Lehetővé kell tennünk azt, hogy a közép és kisbirtokosok, ha akarják, osztatlanul < örökíthessék át földjüket. YJL kapcsolatban áll az előbbi kér­déssel ós vele együtt intézendő el. Én a kisgazdatársadalommal együtt haladtam e.dig nemcsak azzal, hogy pártomba hiv cam s hogy súlyt helyezek arra, hogy a kisgozdatársodelom a közügyek intézésében részt vegyen, de azzal is, hogy igyekeztem társadalmilag gazdasági intézményekkel s igyek­szem a jövőben is jogi és más intézményekkel megerősíteni; Nekem ne vesse senki szememre, hogy nem követek megfelelő agrárpolitikatv ín agrárius voltam már abban az időben, amikor azok, akik ma ilyeneknek vallják magu­kat, meg a földdel nem is foglalkoztak. Ne vesse; senki szemmre, hogy ez rv párt elhanyagolja e magyar föld, a magyar kisbirtok és az agrár-érdekeket. Ez a párt a magyar föld erejéből nőtt ki, abba bocsátja be gyökereit és addig akar élni, amig a magyar földből táplálkozik. -Befejezésül hadd szóljak oz úgynevezett polgári szabadságoknak kérdéséről. A polgári szabadságok ez • _ egyéni, a lelkiismeret, a v'&Jr­lás, a szólás, a sajtó és a politikai szabadság nagy vívmányai a kultur-^ nemzeteknek, amelyekhez hozzányúlni senki sem akar, A magyar nép is mindig szabadságszerető nép volt és kell is, hogy maradjon a jövőben. De ne feled­jük el azt, hogy a szabadságjogok boldogságot, előrehaladást, felemelkedést erősödést jelenthetnek, ha jól . használtatnak, ellenben lesüllyedést, civakodást, forradalmat és tönkremenést, ha nem tartatnak meg e szabadsá­goknak azok az erkölcsi korlátai, amelyeket a vallás és erkölcs törvényei irnak be szivünkbe. Csak az a szabadság jogosul t^ amely tiszteletben tartje másnak szabadságát, becsületét, magántulajdonát és mindazokat az értékeket, ömelyeket magunkban is becsülünk és kell, hogy felebarátunkban is tisztel­jünk. - Nekem azt mondják és vetik . - .,szememre, hogy diktatúrát létesítek vagy akarok létesíteni az országban. Hát diktatúrát^létesít az, aki most már évek óta fokozottan szünteti meg azokat a korlátokat^ amelyeket a háború,: vetettek rá a szabadságjogokra? Hiszen a sajtó­szabadságot e t ffolyemarö cenzúra eltörlésével @ kormány teremtette meg s az internálástj^s sok más . ... oly cselekménjt, emely a háború alatt és után lehető volt, ez a kormány szüntetett, meg. Én szabadságot akarok, de ne&i anarchiát! Jaj ennek a nemzetnek, ha szabadságával csak ugy tudna élni, hogy újból anarchiába vezetnék, A mi szivünkben .egy nagy ideál él és eztf< - nemzeti alapon álló erős föegy erország r amelyen £ kezdve a ko­ronás királytól le az utolsó proletárig, mindenki magyar lelkében, amely magyar lélek egyedül ezért a hazáért dobcg. Ideálunk ogy olyan Magyar-^ orsafej amelyben kezdve a koronás királytól, le az utolsó kérges tenyerű munkásig, minden magyar* ember csak a magyar hazáért teljesiti kötelessé­gét. Es akkor ez a haza szabad is lesz, ha minden magyar ember ezt a köte­lességét teljesíteni fogja' Q miniszterelnök szavait gyakran szakította félbe a helyesles, beszédének befejezése után pedig hosszú tapsban és ünneplésben részesítet­te őt hallgatósága.

Next

/
Thumbnails
Contents