Napi Hírek, 1927. május/2
1927-05-27 [0155]
- De mégis áliitom, hogy.további haladásunknak kulturális, gazdasági, politikai, társadalmi ésjszocialis fejlődésünknek egyik Előfeltétele az, hogy adminisztráoiónkat nap-nap után javitsuk, tökéletesebbé tegyük, közelebbhozzuk a nep lelkéhez, hogy bensőségesebbé/tökéletesebbé és eresebbé tegyük azt az összeköttetést, amely a közönség,és a közigazgatás között kell, hogy f ennái inon-* Mindenekelőtt tökéletesebbé kell tenni magában a kormányzat kebelébon a minisztériumok között is az együttmunkálkodást, mert csak egy állom, csak egy nemzet van és mindannyian bármelyik közigazgatási-ágazatban szolgálunk, ennek az egy államnak, nemzetnek vegyünk .szolgái. Itt nusm lehet és nem szabad féltékenykedésnek Lnnie egyikvegy másik tárca tisztviselői és azon ügyek tekintetében, amelyet ők képviselnek. Igen sok ez adminisztrációban a revizió, a fellebbezési fórum, aminek uz a következménye, hogy az a tisztviselő, aki a legjobb akar,ttal jár el, végeredményben elveszti a felelősség érzetét, mert mindig azzal áll szemben, hogy a felsőbb fórum megsemmisittazt, amit ő a legjobb meggyőződése szerint intézett el. Sok tekintetben a szakszerűség hiánya mutatkozik a közigazgatásban. Jogász-nemzet'vagyunk és mint ilyen, a jogi kérdéseket kifogástalanul szoktuk elintézni. De ugyanezek a kérdések nemcsak jogi kérdések, hanem gyakran életbevágó gazdasági kérdések. Tehát a közigazgatásban o szakszerűséget kell fejlesztenünk, meg kel": szüntetni a közigazgatás lassúságét, hiszen az őrgonizációj 1 . \fekszik ennek a lassúságnak indokolása. De meg kell ezt -hibáiban 1 szüntetnünk teljes erővei, mert ez a lassúság az oka annak, hogy a legerősebb felső nyo-^ mással sem, gyakran pedig a Közönség fáradságos kijárásával sem intézhetők el az ügyek. Ezt a kijárást ma kitalpalásnak nevezi a közönség teljes joggal mert valóban tdpát koptathatja toeteken ét, mire a szegény embernek egy-egy ügye elintéződik. Mi az oka annak, hogy a magyar közigazgatás nem olyan tökéletes, mint ahogyan kívánjuk? Részben a 'rossz organizáció, részben a technikai elmeradotoság, de ezeken kivül egy évszázados szellem, amelyet megváltoztatni csak felülről és felülről is csak fáradságos és hosszú munka etán lehet. Mindezt azért mondom, mert nézetem szerint kulturális és szociálpolitikai előrehaladásunknak egyik főfeltétele az, hogy o^közigozgatás, még pedig ugy az állami, mint az autonóm közigazgatás, tökéletes ié váljon. De mondom azért is,mert a közigazgatási ' • rei'ormnak előestéjén állunk, ugy a községi, megyei, mint ez állami közigazgatás szempontjából is. JU&oíqJ - Legyen szabod -Szót gazdasági kérdésekről is szólanom* Igen nehéz feladat volt a magyar pénz értékének helyreállitáso, alig alábecsül-hető nehéz feladat volt a magyar költségvetés egyensúlyának helyreállítása, nem lehet ezt a feladatot alábecsülni. . Nézzenek k'rül a külföldön; 0 győzné állomoknak eg^sz sore a mai napig nem volt képes biztositani pénzének állandóságát és helyreállítani költségvetésének egyensúlyát. Bármitoeszünk, o nogy eredmények kockáztatása nélkül kell, hogy ez megtörténjék,^Hiabo apasztanék az adókat, hiába omelnő' a fizetéseket, ha pénzünk értéke újból elveszne vagy deficit mutatkoznék a költségvetésben ismét a régi állapotok következnének be. Ezt becsületes magyar ember nem kiváhhatja s ezt nyomateLm.el mondom önöknek, mert hallom, hogy ebben a kerületben az adókérdések bolygatásával akarnak hangulatot • i . kelteni o kormány politikájával ^szemben. A pénzügyminiszterinek a jövőben rogy és súlyos feladótól vannak. Hiszen Nekifogtunk, igáz", csak egy félénk lépéssel az adóterhek leszállításénak. <rnor ,,, TAR /F o iy tatása kö v e t k e z i ny K . ^KCÍÓ