Napi Hírek, 1927. április
1927-04-04 [0152]
vi E e n f, április 4./Wolff/ A lefegyverzési értekezletet előkészítő bizottság ma délelőtt hosszabb vita után megállapodásra jutott a legi haderők korlátozása kérdéseben egy svéd közvetítő javaslat elfogadásával. A javaslat érteimében minden egyes állam repülőgépei számára két határértéket állapítanak meg. hz egyik a repülőgépek számát szabja meg, a másik a repülőgépmotorok lőerőszámának összegét, külön határértéket állapítanak meg a léghajók számára még'pedig ugy, hogy térfogatok összegét szabják meg. Ezt a kompromisszumos javas latot,amelyet az amerikai és német delegáció az első pillanattól kezdve határozottan támogatott és amelyhez elvben a legtöbb delegáció hozzájárult, első olvasásban végeredményben Anglóa, Japán es Románle kikötéseinek fenntartásával fogadták el. A délelőtti ülés végén «- ' ..' " X. . ~ megvitatták ^hogyan es mennyiben vegyek tekintetve a polgári légh'ajózást a légi haderők felső hatarának megállapitásánál. Bernstorf gróf német delegátus ugyanis - miközben ismetelten hozzájárult de Brouc-qnere belga szenátornak a brüsszeli szakértő bizottság tanácskozásai , ' . . : „.i eredményei alapján kidől; zott javaslataihoz - megállapította, hogy ezek a javaslatok bizonyos értelemben ellentétben állanak azzal a francia gondolattal, hogy a polgári léghajózást messzemenően vegyek számításba./lí?l/ :: Hamburg, április 4. /Wolff/ Albert Thomas, a nemzetközi munkaügyi hivatal igazgatójának hamburgi tartózkodása alkalmából ma délben a városházán fogadás volt, amelyen a szenátus tagjain, a polgára:!- elöljáróságon úgyszintén a hatóságok számos képviselőin kívül a munkaadó és munkásszervezetek képviselői voltak jeleh. Á fogadás _ folyamán Schramm főpolgármester kiemelte beszédében, hogy Hamburg - a német gazdas; gi élet és a világgazdaság közvetítője - teljesen átérti a nemzetközi munkaügyi hivatal jelentőségét es feladatkörét. A hivatalnak győzelmes működést kivan s beszéde befejeztében felköszöntötte a hivatal igazgatóját. Albert ffihomas szívélyes szavakkal köszönte meg az üdvözlést és röviden felsorolta a munkaügyi hivatal feladatait. Annak a reményének adott kifejezést, hogy munkája hozzájárul a népek békéé érzületének megerősítéséhez. Beszédének befejezésekor eredményes fejlődést kívánt Hamburgnak,amelyhez még diák korából kellemes emlékek fűzik. /MTI/ — — — m*v-" §Bukerest, április 4; Kisenevi jelentés szerint az ottani nemzeti színház zsidó tagjai a nacionalista diákok követelésére kiváltak a színház kötelékéből. Az egyik színésznő kikeresztelkedett, de a diákok ennek ellenére is követelik távozását-. Az igazgatósági iroda egyik tisztviselőnője nem volt hajlandó eleget tenni a diákok e követelésének, s emiatt messzemenő rendőri óvintézkedéseket kellett tenni. A közoktatásügyi miniszter a diákzavargás^k megszüntetése érdekében marinescu, a főiskolai .oktatás vezérigazgatója utján közvetlen érintkezésbe lépett a diákság vezetőivel* Marinescu közölte a diákok képviselőjevei, kogy a diákság magatartása kárára van az országnak s epen e-zórt a kormány a közrendet minden körülmények közt meg fogja óvni, /MTI/