Napi Hírek, 1927. április
1927-04-12 [0152]
§ Elutazásé előtt Bergey ebbe a következő nyilatkozatot tette a magyar sajtó számára: Saját jósznntamból jöttem Budapestre, hogy itt tájékozódjam mint iiepyiselo és mint katolikus ember, kiint képviselő meg akartam ismerni Magyarország társadalmi,, politikai, kulturális, mezőgazdasági, iskolaügyi és tudományos viszonyait. Hála a miniszterek és az államtitkárok jóakaratának, valamint ama szeretetreméltó vezetőknek, ©kiknek gondjára bíztak, mindent láttam és most, amikor visszatérek hazámba, csodálkozással tölt el az a sok tanulság, amire itt szert tettem. Mint katolikus ember megbámultam a ma ö yarok egysegót a vallásos^érzületben és a keresztény művelődésnek 8 bolsevizmus elleni megveCfesében, örömmel láttam, hogy barátaink. • a szociális haladás első vonalában állanak.Osztozom abban a nagy fájdalomban, amelyet ők ereznek arra a gondolatrc, hogy i , í több millió hittestvérünk kénytelen az államok határainak M < /megállapítása következtében olyan befolyások és olyan törvényhozások alatt szenvedni*, amelyek sértik érzületüket. f~ AJtf megmondom világosan, , mit érzek: NetrFa harag és nem az erőszak az, amellyel megváltoztathatjuk a legutóbbi háború eredményeit, hanem az igazságos követelések méltó és türelmes feltárása, valamint a szoros kapcsolat a népek között, de különösen a hivők között. Ha helyreáll a kölcsönös bizalom, ha a teljes lojalitás és a béke őszinte óhaja vezeti e megbeszéléseket, ekkor meg vagyok győződve, hogy könnyen bekövetkezik - Magyar országon ep ugy mint másutt - a lelkek, a szellemek és a szivek teljes benője, tapasztaltattam, hogy ama kiváló egyéniségek között, akikkel találkoztam, sokan osztoznak ebben a felfogásban. |_ fwO k sajtó is, amely egyhangúlag olyan szívélyes rokonszenvvel fogadott, natalmas segitsógíifee lehet a jövőnek e békés előkészítésében. Felizgatni a lelkeket csak karos és félelmetes lehet. Felvilágosítani, vezetni okét: ez a kötelessége valamennyi ország vezető embereinek. itteni tartózkodásomból - bármilyen rövid volt is az - megindult es mélységesen hálás eule-ket viszek magammal. Bem tudom rászánni magam, \ nogy azt mondjam uj barátaidnak; "Isten veletek! " . T • At-vel búcsúzom tőlük"Av:-.zontlntasra! M. erőmmel és büszkeséggel viszem el a franciaországi Katoiifcuspk nemzeti szövetsége két és fél millió tagjának magyar testvéreink megkapó üdvözletét. /ÜTI/