Napi Hírek, 1927. március

1927-03-02 [0150]

A miniszter f elszólalásf^után Lukacs^György üdvözölte a^miniszter kultúrpolitikai tevékenységét és'ahnak eredményeit, majd^arra kérte 5t. hogy a szabadoktatás kérdésével is foglalkozzék. Elismerését fejezte ki a pénzügyminiszternek azért, hogy kultúrpolitikai célokra nagy pénz­t ügyi áldozatokat hoz. Végül indítványozta,^hogy a tanárok lieti óraszámát huszonkettőről húszra szállítsák le,1 polgári iskola tantárgyai közé kért e/ Farkas Elemér azt^kérte, hogy az életképtelen gimnáziumokat alakítsák át polgári iskolákká. Fetrováoz Gyula és vasadi Balogh György szintén a tanárok óra­számának leszállítását kérték. Szinyei-Merse Jenő a helyettes tanárok és a helyettes óraadók ügyének rendezését kérte és indítványozta, hogy a polgári iskolai tanár­képzésnél, rendeleti uton való szabályozására a javaslat kapcsán felhatal­mazást kapjon a miniszter, Fitz^Artur a koedukációval szemben aggodalmait^fejezte ki, KÓcsán Károly a polgári iskolai tanárok kívánságait tolmácsol­ta és kérte . javadalmi sérelmeik orvoslását, Klebelsberg Kuno gró-£ vallás- és közoktatásügyi miniszter^vá­laszában kijelentette, hogy maga is törekszik az ^életképtelen gimnáziumok átszervezésére. Kérte, hogy a bizottság jelentésében fejezze ki azt az óhaját,, hogy a pénzügyi helyzet javultával a tanárokéra számát huszon­kettőről húszra szállítsák le, Ma ezt keresztül (heti) ^ vinni ^nem le­het, mert az óraszám leszállítása százötven uj tanerő beállítását je­lentené. Bejelentette, "hogy a polgári iskolai tanárképzést a vidékre kívánja áthelyezni, s a legközelebbi időben a Paedagogiumot és^az Erzsé­bet Nőiskola főiskolai tagozatát Szegedre telepiti at. A polgári^iskolá­val egyenlő műveltséget kivan adni a falunak is s ezt a nyolcosztályu elemi iskolával kívánja megoldani. Honorálhatónak tartja a polgári iskolai tanároknak azt a kérelmét, hogy a polgári iskolá/ra épített szakiskolák­ban közismeretü tárgyakat adhassanak elő, A bizottság ezután a javaslatot ugy általánosságban^ mint rész­leteiben elfogadta. A közalkalmazottak gyermekeinek nyújtandó ösztöndijak­ról és a külföldi magyar intézetekről szóló törvényjavaslatot a bizott­ság holnap délelőtt fél 11 órakor tartanáé ülésén tárgyalja, M a d r i d,március 2,/Fabra./San Julio tábornok,Spanyol-Marokkó főbiztosa, az El Debate munkatársa előtt kijelentette, hogy a marokkói prob­léma a spanyol zónában vége felé jár.Csak három törzs, a Beni Aros^, a Svamat a és az A^mas^tö rzs, nem vetette még magát alá ^ Mintegy ezer felkelő a hegyekbe meneküJLx és..ezeknek pressziója az egyebein akadálya annak, hogy a nevezett törzsef? a ftfe.gb.azok hatóságának megadják magukat, A kato­nai parancsnokság rendelkezik minden olyan tényező felett,amely a Si­kert biztosítja es csak a kedvező klimatikus viszonyokat várja be,A tá­bornok hangsulvozta azt a szilárd elhatározását, hogy folytatja . • • .' a törzsek; ,' lefegyverzését,amelyéknél egyet/len fegyvernek sem^sza­bad maradnia. Katonai oszlopok gyakran át fogják járni ezeket a zónákat,^ és ha az egész terület békéje biz'ositva van,_ a terület egy részén szilárd állásokat építenek,míg a terület másik : ''' részének ellenőrzését kizá­rólag behszülött katonaságra bízzák,/MTI./ k _ _, eMéerk*

Next

/
Thumbnails
Contents