Napi Hírek, 1927. március

1927-03-15 [0150]

§ Mondowsky Richárd szerkesztő ma hajnalban háromnegyed négy órakor 58 eves koréban a zsidó szeretethez korházéban hetheti súlyos betegség után meghalt. Mandc^wsky Richárd kiváló újságíró volt, pályá­ját tanulmányi befejezése után Temesváron kezdte, ahol a Temesvarer Zeitung munkatársa volt, majd az íxrá Arad es vidéke szerkesztőségébe lepett. Mindkét helyen mint kitűnő riportert becsülték. A Magyarország megindulásakor Hollé Lajos, Bartha Miklós, majd Lovászy Márton mellett mint politikai riporter kiváló ujságirónak bizonyult. Mint politikus es parlamenti tudósitó, annak idején Széli Kálmán, majd Bánffy Dezső és gróf Tisza István miniszterelnök bizalmas embere volt. 1903—ban a Neues pester Journal politikai rovatvezetővé hivte meg«±s Ezt az állást a lap megszűntéig töltötte be. Egyidejűleg számos külföldi lapnak is bu­dapesti levelezője volt, igy többek között a Zeitnek, majd később a Neues Wiener Journalnak, valamint több horvát lapnak. Mint külföldi le­velező, egyik megalapítója volt a külföldi laptudásitők szindikátusának, amelynek elnökségében is helyét foglalt. Elhunytát feleségén és egyetlen leányán, Gertrudon kivül mendowsky Manfréd hirlapiró es kiterjedt-ro­konság gyászolja. Temetéséről az újságírók egyesülete gondoskodik. §Velence, március 15. /Stefani/Grőf Klebelsberg Kunó magyar közoktatásügyi miniszter 14 óra 3 perckor Velencébe érkezett. Este folytatta útját Rómába./i TI/ •v. § R ó m a, március 15. /Stefani/ Római útjára indulva gróf Klebelsberg Kunó magyar közoktatásügyi miniszter táviratot intézett Fedele olasz közoktatásügyi miniszterhez. Fedele miniszter a következő távirattal válaszolt: Olaszországi utjának megkezdése alkalmiból Nagymeltóságod szíves vo!t_ üdvözletet küldeni nekem. Ez a figyelmesség igen kelleme­sen érint, örömmel viszonzom ezt az üdvözletet és arra kérem Nagymél­tóságodat, hogy rlasz földre lépésekor fogadja élénk rokonszenvem nyil­vánítását. Nagyon örvendek a ntk, hogy alkalmam lesz Nagyméltósógodau személyesen megismerni. Meg vagyok győződve, hogy Magyarország es Olaszország szellemi kapcsolatai még szorosabbra fogják fűzni a két nep közt a szivélyes barátság kötelekéit. Fedele. /i'Tl/ : .* N e w y o r k, március 14./Wolff/ A zsidó bevándorlók se­gítésére alakult egyesület évi közgyűlésén Copeland szenátor kijelen­tette, hogy a bevándorlási ^jufaáasx guotára vonatkozó rendelkezések cél­ja az volt, hogy a zsidókat, az olaszokat és a katolikusokat kizárják az Egyesült államok területerői. - A perui és paraguayi főkonzulok azt ^ffll/ tolmácsolták, hogy a zsidók vándoroljanak be országukba.

Next

/
Thumbnails
Contents