Napi Hírek, 1927. március
1927-03-14 [0150]
§ Ii c 1 g r á d, március 14. Áíagyar Távirati Iroda// A szl-iup^tna mai ülésén a közoktatásügyi minisztérium költségvetését tárgyalták ős ennek so*tfán Krafft István dr., u német párt vezére is felszólalt. Beszédében kifejtette, hogy a jugoszláviai németség ragaszkodik a genfi kisebbségi konferencián egyhangúlag elfogadott ama kívánsághoz,amely a kisebbségek kulturális autonómiájának bevezetésére vonatkozik. A németség minden esetre elvárja azt, hogy az iskolázás terén ugyanazokban a jogokban részesüljön, mint amelyekkel a szerb kisebbség a magyar uralom alatt rendelkezett. A szerbek nem tagadhatják meg a kisebbségektől'azt az elbánást, amelyben mafeiik mint kisebbség részesültek annak idején. Kritizálta a népoktatási törvényjavaslatot és rámutatott arra, hogy német népiskjola tul: jclonképen a inas is, csupán német parallel osztályok vannak, de ezekben sem németek tanítanak, hanem szerbek, akiknek jó része a német nyelvet nem is erti. Általában az uj iskolatörvény tervezete nem felel meg a kisebbségi szerződésekben lefektetett elveknek, különösen ami a magánoktatást illeti, kiesen megtámadta Pribicsevics iskolapolitikáját,'aki sorra záratta be a kisebbségek iskoláit, miután azokat mesterséges eszközökkel elnéptelenítette. Pribicsevics személyes kérdésben felszólalva azt mondotta, hogyha jugoszláviai németség nem részesülhet jobb elbánásban,rnint az Ausztriában élő szláv kisebbségek és a lausitzi vendek . Krafft István dr. viszonválaszában tiltakozott az ellen, hogy a jugoszláv németek jogait mint cseretárgyat kezeljék, A németek nem túszok az államban, őket egyébiránt sem lehet felelőssé tenni az osztrák és német kormány intézkedéseiért. Megnyugtatja Pribicsevicset, hogy az oszt rák kormány előtt a kisebbségek teljes kulturális autonómiáját biztositő javaslat fekszik, amely nemsokára életoe lép. § /-/ P r á g a, március 14./Magyar Távirati Iroda/ Ju»iga, a Ludova Politikában tovább folytatja harcát a közigazgatási reform ellen. Legújabb cikke szerint a kormány nem egyéb ,mint a centralista kormány kísérlete arra, hogy újra igába hajtsa a tót népet némi "abrak" ellenében. "Kern lesz feletted/tót nemzetem;- irja -Juriga - más ur. mint a prágai belügyminiszter és csendőrei, kezükben a végzetes börtön és a 10,000 koronás pénzbüntetés lángpallosával. Mars be az igába,tót^ok! ez a reformjavaslat lényégé.* — § /-/ Prága, március 14. / Magyar Távirati Iroda/A lapok arról irnak, hogy Szentjvány József, a magyar nemzeti párt elnöke a német gazdaszövetséghez, amely a magyar nemzeti párttal közöl* parlamenti alakulatot alkot, óvást intézett a pártvezetés égnek túlságosan passzív magatartása miatt. Mind-*eZ--ideig csak kevés történt abban az irányban, hogy a német gazd szövetség kihasználjon minden alkalmat, amely a nemzeti kisebbségek követeléseiből adódik el0.Szent3.vany érezteti a figyelmeztetésben, hogy ha az ügyek a mai stádiumban rekednének meg, kénytelen volna politikai magatartását megfontolás tárgyává tenni.