Napi Hírek, 1927. március
1927-03-02 [0150]
Paris, a rcins 2. /Wolff/ Ma reggel mintegy 30 kinai megismételte azt a kisérletet, hogy bejusson a párizsi kinai nagykövetség helyiségébe, ahol a követtel akart beszélni. Jóllehet a legutóbbi incidens óta megtették a szükséges biztonsági intézkedéseket, mégis sikerült bejutniok az épületbe. A kinai követ hajlandónak mutatkozott, hegy a hivatalos órák alatt a tüntetők két kiküldöttét fogadja. Felhivta azonban a francia rendőrséget, hogy a tüntetőket a követség épületéből távolitsa-el. A kinaiak ellentálltak ugy, hogy most a rendőrség vonja őket felelősségre. /MTI/ §Bu karest, március 2. Kisenevi *j elentés szerint ^az ottani rendőrseget egy titokzatos gyilkosság foglalkoztatja. Egy járókelő a város egyik elhagyatott részén ládát talált az utcán, amely erősen le volt szögezve. A ládát a rendőrségen felbontották és egy női holttestet találtak benne ugy összegyömöszölve, hogy a térdek egészen a holttest fejéig szorultak fel.A 25 év körüli halott vérrel teljesen átitatott ruháiban semmiféle ismertető jelet vagy irást nem találtak, mindössze egy jionogrammnélküli zsebkendőt és 5 leit. A ruházat után átélve a nő jobb-|osztályhoz tartozhatott. Személyazonosságát mindeddig nem tudták megáll api tani* A tettesnek semmi nyoma. /MTI/ XhvuxJUt f(%> jAadcteTn* :: Washin gton, március 2. /Wolff/ Az idegen vagyon visszavásárlásáról szóló törvényjavaslatot a paridé fittek ebben az időszakában ugy látszik taég sem sikerült tető hlá hozni. Reed az elmúlt éjjel folyamán három izben kísérelte meg, hogy az ügyet szóbahozza, azonben mind a három esetben sikertelenül. A) munkáját az ellenzék azzal akadályozza, hogy javaslatot t. _szenátusj nyújtott be, a .olyben a választási alap megvizsgálását követeli. /MTI/ § Bukarest, mácááias 1. EobuíUotae Sigmaringen Vilmos herceg, Ferdinánd király öesse, aki pár. hétig Romániában'tartózkodott, különvonattal elutazott az országból. A királyné Brassóig elkisérte a hercege t./kTI/ § /-/ P^r á g a, március 2. /Magyar Távirati Iroda/ A nemzeti szocialista párt hadik öles ön-panamaágye egyre . chuiaci' A %rod értesülése szerint Groh szenzációs vallomást tett és most uj alapokon folytatják tovább a vizsgálatot. Groh kijelentette, hogy 1924-ben, midőn a Salda-csoport csalási üzletei javában virágoztak, a nemzeti szocialisták összeköttetésbe léptek egyes német ügynökökkel és azok sogitsegével/üzí ét eiket ''.kiszól esi te tték/. A megegyezés eredményeképen F^cher ügynök 2 millió cseh koronáért adott el hadikölcsönökc:t Grohnak, aki azokat tényleg át is vette és a párt vezetőséghez továbbította.Az üzlet megkötése kot G r ob" megkérdezte Fis c hőitől, honnan szerezte a hadikölcsönkö.tvénycket, mire azt a választ-kapta, hogy az ügyet a nemzeti szocialista pártvezetőség már elintézte. /Folyt, köv. /