Napi Hírek, 1927. március

1927-03-05 [0150]

§ R óm a, március 5. /Majgy-ar ^ávirati Iroda/ Heléna olasz ki­rályné tegnap délután háromnegyed hárem órakor fogadta Hóry András quiri­náli magyar követet, A fogadtatás, amely a legnagyobb külső pompa és szer­tartás között folyt le, körülbelül 20 percig tartott. Az olasz^királyné a • legnagyobb szivélyességgel fogadta az uj magyar követ hódolatát., ± - - ­§ Nyíregyház a, március 5. Nyiregyháza város hat évvel ezelőtt tekintélyes összeget szavazott meg Benczúr Gyula; A , a város szülötte szobrának felállítására. A szobor modelljét Zala György el is készítette, azonban a b' 1 év előtt megszavazott összeg a pénz értékének időközben bekövetkezett romlása miatt kevésnek bizonyul* A vá­ros képviselőtestülete most az ez évi költségvetésbe 8,000 pengőt álli­tott be a Benczúr-szobor elkészítésére, A legutóbbi közgyűlésen megalakí­tották a Benczúr-szoborbizottságot is, amelynek elnökévé Kertész K. Róbert államtitkárt, ügyvezető elnök*: pedig Bencs Kálmán polgár­mester választották meg./líTl/ (&VT^ § A Magyar Királyi Folyam- és Tengerhajózási R.T. k a Budapest ós Mohács közötti személyhajó"járatokat akként nyitja . meg, hogy az első hajó Budapestről március lo.-én, Mohácsról 11.-én indul, a személy­szállítással egybekötött teherjáratokat a Tiszán pedig akként, hogy az első hajó Szolnokról Csongrádra és Szegedről Csongrádra 8.-án, Csongrádról Szol­nokra és Csongrádról Szegedre 9.-én indul. § A pápa koronázásának évfordulója alkalmával Zimmer Ferenc budapesti halászmester két balatoni fogast küldött a pápa azstalára. Az ebéden, amelyen ezeket a halakat elfogyasztották, a pápán kivül a többi között résztvett Dubois és Ceretti kardinális,,az argentínai követ és má­sok; A pápa kabinetirodája most hosszabb levélben köszönte meg az ajándé­kot. /MTI/ § P ó c s, március 5, „* . Babarcz községben Kickel Konrád gaz­daember udvarán a kut bővítésén dolgozttt két társéval . Kickel leszállt a mélybe és.a kiásott köveket vederbe rakta, amelyet felhúztak. Egyik al­kalommal tuisok követ rakott a vederbe, melyek közül egy hatalmas darab visszaesett a szerencsétlen ember fejére. Kickel koponyatörést szenve­J&ílM ^oa^dőrség megindította a nyomozást a felelősség kideritése céljábó: (es meghalO /MTI/ Paris, március 5. /Havas/ A nemzetközi jéghockfittnérkőzesek során Ausztria győzött Belgiummal szemben 7:0 arányban. Franciaország le­győzte Svájcot 3:2 arányban. Holnap, vasárnap lesz a döntőküzdelem Ausztria és Franciaország között./MTI/ *-fK* Madrid, március 5. /Havas/ Sarmento Beyras repülőnek min­den fáradozása ellenére sem sikerült Larre Borgcs urugu/ayi repülő nyomát/ a Casablanca és Rio d'Oro közötti vonalon feltalálni,/MTl/

Next

/
Thumbnails
Contents