Napi Hírek, 1927. március

1927-03-04 [0150]

Oda kellett tehát mennünk, ahol a baj a legnagyobb volt,'az iskolaépítkezésekhez. Tőle számonkérté-k a nyolcosztályos népiskolát. Mi sem le Hit volna könnyebb, mint törvényjavaslatot benyújtani és tantervet csinálni. De olyan törvényt nem akart csinálni - mondotta a miniszter -, amely csak papiron marad s azt mondhatnák, mit akar a kultusz­miniszter nyolcosztályos népiskolával akkor, amikor a gyermekek még a hat­osztályos iskolát sem látogatják.Először a hatosztályos iskola látogatásá­nak kell érvényt szerezni és akkor gondolhatunk a további lépésekre. Eb­ben a kérdésben lényeges változás állott be Kállay Tibor pénzügyminiszter­ségével, akinek aztán a nyomdokaiba lépett Bud János pénzügyminiszter is. ők iiünd a ketten átlátták ennek a kulturális kérdésnek döntő fontosságát és ennek köszönhető, hogy ez a nagy beruházási programm megindulhatott. Felállítottak egy teljes programmot és egy sürgős ( programmot. A teljes programm 2000 objektumra terjed ki. Mivel egy tanterem épitése a tapaszta­lat szerint annyiba kerül,, mint egy tani tői lafcáSj mindegyiket egy ob­jektumnak tekintik. Egy objektum épitése 12,70? p'engőbe kerül. Csináltak tehát egy teljes programmot . A- .^obj ektummal és egy sürgős programmot 4791 objektummal 3256 tanteremre és tanitói lakásra. Ezt összeállították egy organikus munkába, amelyből vármegyénként ós közsé­genként kitűnik a szükséglet. Ennek végrehajtása 60.879,000 pengőbe-kerül. Ehhez hozzájárul természetesen az állam és aztán az iskolafenntartó, Az eddigi kulcs szerint, ha végrehajtanák az egész épitkezést, az államra 44.340,000 pengő esne^.Az iskolafenntartókat épitkezési segélyekkel,köl­csönökkel támogatják. Az adminisztratív és műszaki költségeket is mini­mumra sikerült fixirozni annak ellenére, hogy a nagyobb objektumok nem sablonosán készülnek, hanem azokat kiadták különböző épitkezési vállalko­zóknak. Ez megdrágitja ugyan kissé az építkezés. egy részét, ^de figye­lembe kell venni, hogy a magyar épitési ipar egy évtized óta vár munkára, az emberek felélték tartalékaikat, tehát az épitkezési ipar krizqsbfc, kerül­het. Ezért vállalta magára az ódiumot, hogyha ezek a költségek itt-ott valamivel többe is kerülnekjjHa már most azt kutatja, hogy milyen költsé­gek merültek fel és milyen feladatok vannak még, akkor megállapíthatjuk, hogy. 16,020.000 pengő az,ami már rendelkezésre áll,Ebben a költségvetési évben a budgetben van 1,500-000 pengő és a pénzügyminiszter megígérte,hogy 3,480.000 pengőt nyújt a megtakarításokból. Mindent el kell követni:, . a teljes programm végrehajtására. Ha régebben a nemzetek erejét mérték, akkoi számították a divíziókat, a tüzérség ágyúit, af* . . • . -: ma a nemzetek erejét sok tekintetben kultúrájukkal mérjük fel. Ilyen körülmények között nekünk kétszeresen figyelemmel kell lennünk ezekre a dolgokra. A sürgős pro grammból, amely számszerűleg 4791 objektumot követel, 2707 objektum ügyé"' már letárgyalták. A helyi iskolafenntartókkal már megállapodtak a telekre nézve és abban a tekintetben, hogy állami kölcsönt kapnak.A sürgős prog­raminak több mint felét még nem tárgyalták le.Teljesen felépült és rendelkt zésre bocsáttatott 876 objektum, épülés alatt van és tavasszal befejeződik 325 objektum, ugy hogy a jövő tanévig elkészül 1201 objektum, a többi épités márciusban kezdődik. / Folytatása következ ik / f^fc^wc-h^drfjjk'

Next

/
Thumbnails
Contents