Napi Hírek, 1927. február
1927-02-14 [0148]
§ Belgrád, február 14. /Magyar^Távirati Iroda./ A szkupstina mai ülésén Vei jikovics (demokrata/) volt ^pénzügyminiszter szólott^ a költségvetéshez. Szerinte a budget nem számol az országban uralkodó pénzügyi válsággal, a kiadások redukciója többé-kevésbbé fiktiv, a terhek nem kisebbedtek, tehát minden a régiben maradt»:..'—», •• *+i*-Lk mostani budgetben öt hónapra hatszázmillióval kisebb bevétel van előirányozva, mint a múltévben, pedig a kiadások csökkenésére számítani nem lehet. Szerinte a bevételek nem is fognak egészen 11 milliárdot kitenni, mig a kiadások 12 1/2 milliárdra rúgnak. Szükséges lesztehát megint, rendkivüli és utólagos hiteleket, venni igénybe, ami illuzóriussá teszi a költségvetés egyensúlyát, Epen a gazdasági válság miatt nem hiszi, hogy a pénzügyminiszter által kilátásba helyezett kedvezőbb viszonyok bekövetkeznek.. Szerinte senki sem tudja pontosan, milyen az ország pénzügyi helyzete, mert nem ismerik a függöadósságok pontos végösszegét. Itt vannak továbbá a nem rendezett külföldi adósságok Franciaországgal és Angliával szemben. Nem lehet megállapítani, mennyit kell ezek törlesztésére fizetni. Le vannak más adósságok is. Például hozza fel a vajdasága helyiérdekű vasutakat, amelyeket az ál^am vett kezelésbe és amely. ínek bevételeit számításba veszi, de figyelmenkivül hagyja az adósságokat, amellyel a -tulajdonos részvénytársaságnak tartozik. Végül helyteleníti, hogy az ország gazdasági helyzetét a valónál kedvezőbb szinben tüntetik fel. Ez csak ártalmas lehet az ország külföldi hitelére, valamint a külföldi adósságok törlesztésére. Utána Krajacs(Radics-párti) volt kereskedelemügyi miniszter kritizálta a költségvetést. Kifogásolta, hogy az_uj budgetbe nincs belévé ve a múltévi költségvetés deficitje.. A függő adósságok nincsenek precizirozva. Szerinte a bevételekérne nem tesznek ki 11' milliárdnál többet, tehát nem fogják fedezni az előirányzott kiadásokat,, Az adóterhek maximálisak és sokeal magasabbal:, mint bármely környező államban 9 emelésükrejtehát gondolni sem lehet. § Belgrád, február 14. /Magyar Távirati Iroda./ Mostarból jelentik: Montenegróban és a tengerparton ma hajnalban 45 másodpercig tartó rendkivül erős földrengést észleltek. A rengés epicentruma a \ _ ljubinje-raguzai vonalon volt. Ljubinjén,Dabars^o-Pola:én, Berkovicsin és Popovo-Poljén számos ház bedőlt. Több ember eletét vesztette, illetőleg súlyosan megsebesült. Egyes helyeken hegyomlások is voltak. Az áldozatok számát pontosan megállapítani? nem lehetett, A kár igen nagy, v {nJa J § Bukarest, február 14. Az Imparatul Traján gőzöst, amely a mait h ten Tuzla közelében zátonyra futott, nem sikerült megmenteni.. A hajó az ujabb szélviharok következtében fokozatosan sülyedt, A^segitségül kirendelt hajók kénytelenek voltak abbahagyni a mentési munkálatokat. Az Imparatul Traján legénysége és kapitánya végleg elhagyta a haj ót./MTI./ § B u/v ar e s t, február 14. A resicai bányák egyik tárnájában bányalégroboanás történt. Három munkás halálosan megsebesült. Rövid időn belül ez már a harmadik robbanás e tárnában./MTI./