Napi Hírek, 1927. február
1927-02-14 [0148]
§ Magyar-olasz vivdversüny. A magyar-olasz vívóversenyt március 3.-án a pesti vigaad nagytermében tartják; meg Horthy Miklós kormányzó védnöksége és gróf Durini di Monza olasz követ•elnöksóge alatt. A versenyen mérkőzik Madi olasz bajnok dr. Gombos Sándor európai bajnokkal. Az olasz bajnok, i#adi/?az antwerpeni olimpiádon öt dijat nyert és az olasz vívómesterek idei mérkőzésén a kard, a tőr és az epé versenyeken nagy fölénnyel győzött./MTI/ - - Az Országos közegészségi Egyesület rendezésében Országh Oszkár dr., az Erzsébet-szanatórium igazgató főorvosa február 15.-én, kedden, a tudományegyetem első számú fizikai intézetének helyiségében /Esterházy-utca ?/ délután 6 órakor "A szanatórium jelentősége a tuberkulózis gyógyításában" cimmel előadást tart. Az előadás után egy ötfelvonásos filmét fognakvetiteni, amely a tuberkolozis betegséggel áll vonatkozásban. Vendégeket és érdeklődőket szivesen látnak. ::Brisbane, február 14. Qairns környékén az áradások 20 embernek okozták halálat./MTI/ L ondón, február 14. Sanghaiból japán forrásból jelentik a Reuter Irodának: A pekingi kormány tudomására adta az angol kormánynak, hogy Hankftura vonatkozóan minden megállapodást ratifikálnia kell a pekingi kormánynak./MTI/ S t, M 0 r i t z, február 14. /Svájci Távirati Iroda/ Tegnap fejeződött be a ski ugróverseny. Harminckét résztvevő közül első lett Vuillenmier /Svájc/ 51 méteres ugrással,/MTI/ § A Meteorológiai Intézet jelenti: A légnyomás Észak felől és a Fekete tengeren süL^yedt, úgyhogy a légnyomás súlypontja inkább a kontinens nyugati részei fölé került. Az idő Középeurópában es Franciaországban erős éjjeli, lehűlés meliett derült, Smxmfimsm Skandináviában és a Balkánon azonban a felhőzet megnövekedect. Romániában a feketo-tengeri depresszió hatása alatt havazik. Hazánk keleti részeire is kitörjeut a borulás es eZert az éjjeli lehűlés sem volt itt oly intenziv. Nyugaton a minimum minusz 5 és minusz 8 fok Celsius között váltakozótt. Időprognozxs: Változás nem várható, legfeljebb Keleten lehetséges nemi havazás, /iíT 1/ \j£i&*^ § A földmivelésügyi minizsterium vízrajzi osztálya jelenti: A Duna végig apad, Bajáig igen alacsony, lejjebb alacsony vizáliásu. Mai vízállások: Passau 115, Stein minusz 116, Komárom 181,Budapest 120, Baja 117, Mohács 143. g A Tisza végig apad, Tokajig igen alacsony, lejjebb alacsony ^ízallusu, jégzajlást jelzett vósárosnamény./i.TI/