Napi Hírek, 1927. február

1927-02-12 [0148]

§A Magyar Távirati Iroda jelenti: A belügyminiszter a köz erköl­csiség védelmének előmozdítása érdekében valamennyi alispánhoz, a budapes­ti és kerületi rendorfokapitányságokhoz és valamennyi csendurkerületi parancsnoksághoz/rendeletet intézett. A belügyminiszter hangsúlyozza, hogy a közerköicsiség védelme, vagyis annak biztosítása, hogy a társa­dalmi élet külső megnyilvánulásaiban egyesek magatartása mindenkor meg­feleljen a jó erkölcs és a jóizlés köve;élményeinek, a hatósgoknak, ki­váltképen pedig a rendőrhatóságodnak és közbiztonsági szerveknek egyik legfontosabb feladata. £ feladat keretében is kiemelkedik jelentősége mi­att a fogékonyabb természetű ifjúság lelki es erkölcsi épségének megóvá­sa, aZ erkölcsi szempontból káros külső behatásoktól, mert ez a feladat már egyszersmind fokozott mérvben nemzetvédelmi hivatás is. L.J&t'f Sajnálattal állapitja meg a belügyminiszter, ^hogy az utolsó évtized zivatarai és főként a külföldről beszüremkedó káros befolyások közerkölcsiségünket is megtámadták és annak szmyonalát^losülvcsztették, a hatóságok pedig - részben a fennálló rendelkezések hiányossága miatt ­e veszéllyel szemben - kevés kivételtől eltekintve - kellő eréllyel nem védekeznek. E káros folyamat erkölcsromboló hatásának megakadályozása és a magyar társadalom erkölcsi színvonalának megvédése érdekében az ed­digi rendelkezések kiegészítéséül adta ki a belügyminiszter a 151.000/1927. VIII. számú rendeletét. A rendelet első §-a értelmében a rendőrhatóságok^kötelesek mindennemű nyilvános szini vagy egyéb előadást, mutatványt és mulatságot erkölcsrendeszeti szempontból az eddiginél fokozottahb mértékben ellenő­rizni. Az 1881.XXI. t.c. 7. §-ának d/ pontjában, valamint a 90. CJ89 ./1919. B,M., a 64.573/1901. B.M. és a 229.230/1925.B.M. számú rendeletekben és egyéb jogszabályokban biztosított törvényes intézkedésekkel kötelesek to­vábbá megakadályozni azt, hogy olyan darabot, egyes számot, vagy mutatványt előadjanak, amely akár tárgyánál fogva, akár a szereplök magatartása miatt nyilvánvalóan a jóerkölcsökbe ütközik. Meg kell akadályozni ok azt is,^ hogy a jóizlesbe ütkoso táncokat, avagy egyéb táncokat a közerkölcsiségot, vagy a jóizlést sértő módon nyilvánosan táncolják. Az engedélyes vállala­tok, továboc az egyes mulatságok rendezői kötelesek módot nyújtani arra, hogy az illetékes elsőfokú rendőrhatóság kiküldöttjei az előadások, stb. ellenőrzését minden akadály nélkül gyakorolhassák. A belügyminiszter mint a legfőbb orkolcsrendészeti hatóság, ezt az ellenőrzést az elsőfokú rendőrhatóság helyett kiküldöttjei u:ján bármikor közvetlenül is gyakorol­hatja. A 2. §. szerint a rendőrhatóságok kötelesek rendszeres és^ha­tékony qilGQŐrzéssol arról is gondoskodni, hogy a köz erkölcsiség az érvény­ben lévő, valamint az alábbi rendőri rendelkezések pontos végrehajtásával az utcákon és egyéb nyilvános helyeken ie biztosíttassák. A 3, § szerint az utca és általában a nyilvános helyek erköl­csi színvonalának emelése végett tilos: 1. / Nyilvános helyen /utcán, személyszáliité közlekedési jár­művön ^stb./, vagyis egyáltalában minden olyan helyen, amely a nagyközön­ség rév,zéröl megközelíthető, minden káromkodás, továbbá minden olyan han­gos trágár ;oszéd, olyan ocsmány kifejezés használása, vagy szeméremsérto mozdulat vagy taglejtés, amely alkalmas arra, hogy mások jó Ízlését és erkölcsi érzését sértse, 2. /Nyilvános holyen tisztességes nőt /leányt va^y asszonyt/ is­merkedési célból, alkalmatlankodva, akarata ellenére megszólítani, annak bármi módon alkalmatlankodni, tolakodó módon terhére lenni, őt akarata el­lenére követni, avagy neki tisztességtelen ajánlatot tenni, /Folytatása következik./ ^CLEVÖ-T** OKSZ^ 0 * cl*

Next

/
Thumbnails
Contents