Napi Hírek, 1927. február

1927-02-10 [0148]

Bécs, február 10. /Bécsi Távirati Iroda./ Dinghofer al­kancellár Seitz képviselőnek interpellációjára Jagodits Mihály^kiadatá­sa ügyében a következőket válaszolta: Jagodits Mihály kiadatását a szom­bathelyi törvényszék lopásban való osztozkodás büntette miatt és azért kérte, hogy orgazdaság miatt annak idején reá rótt egy havi börtönbün­tetését kitöltse. A kiadatást, hiszen közönséges bűncselekmény forgott fenn, a nemzetközi jog alapelveinek megfelelően történt. A nemzetközi jogi alapelvek szerint a kiadott vádlott ellen, ha közönséges bűncselek­ményeken kivül politikai bűncselekmény is terheli, az utóbbi miatt tilos meginditani a bűnvádi eljárást. A kiadatást kérő államnak a kiadottat olyan büntetendő cselekménye miatt, amely a nem szolgált a kiadatás alap­jául, nem szabad üldöznie. Az alkanceliár felfogása szerint ez az elv nemcsak arra terjed ki, hogy tilos bűnvádi eljárást inditani, hanem arra is, hogy más hatoságnak sem szabad a kiadott személyes szabads-gat semmi­képen sem korlátoznia. Az alkanceliár ezért, amidőn tudomására jutott, f hogy a szombathelyi kerületi kapitányság a kiadottat internálta, haladék­talanul utasitotta a budapesti osztrák követséget, hogy a magyar kormány­nál tiltakozzék az internálás ellen és követelje annak megszüntetését. A követség jelentése az általa foganatosított lépések eredményéről még nem érkezett meg. /MTI/ Portó, február 10.,/Havas/ /llkésve érkezett/ A felkelők február 8-án délelőtt 9 órakor egy szálig megadták magukat,/MTI/ Lisszabon, február 10. /Havas/ /Elkésve érkezett/ A forradalom hétfőn délelőtt tört ki Lisszabonban. Átzendülök, akiknek c sapatai tengerészekből, a köztársasági gárda egy részéből, rendőrökből, valamint számos polgári egyénből állottak, a város különböző pontjain^tor­laszokat emeltek. A kormány szigorú rendszabályokhoz nyúlt és a hűségében meg nem ingott helyőrségnek parancsot adott, hogy inditson agyu-^és gép­puskatüzet a lázadok ellen. Kevéssel utóbb lefegyverezték a cirkálókat, amivel megakadályozták a város lővetését. A forradalmárok hatalmukba ke­rítették a posta- és táviró-épületet és igy minden összeköttetést elvág­tak. C^ste fél 9 óra tájban - 44 óra hosszat tartó támadás után,amelynek c Tegn ap) folyamán az ágyuk, géppuskák és puskák tüze egy pillanatra sem sTlliTeofelt - az arzenál megadta magát. A z egyik repülőgép három torpedót dobott le. Igen sok ember életét vesztette, vagy sebeket szenvedett. Az anyagi kár igen nagy. Jelenleg teljes a nyugalom az egész országban./MTI/ Lisszabon, február 10. /Havas /Feladatott délelőtt 10 óra 15 perckor./ A tengerészeti arzenál ágyúzása tegnap este nyolc óra után megszűnt. Kevéssel rá véget értek a harcok, Egész éjjel nyugalom volt a városban. Ma reggel az utcákon újból megindult - legalább részben - a köznapi élet. Tűzoltók és városi egészségügyi alkalmazottak járják be az utcákat, hogy összeszedjék ak" *" ' --és eltakarítsák a romokat. A külfölddel egyelőre igen nehezen "lehet érintkezni, mert a lövöldözés következtében a vezetékek megrongálódtak. /MTI/ . j < ^

Next

/
Thumbnails
Contents