Napi Hírek, 1927. február

1927-02-07 [0148]

§ K o 1 o z s v á r , február V, A szászvárosi református kol­légiumtól elrekvirált régi épületben működő román állami liceum veze­tői annak.—idején hosszas mesterkedés után a magyar reformátusság által épített uj épületet is elvették minden törvény és jog ellenérc. Az erő­szakos intézkedés anuak-^idején olyan nagy felzúdulást keltett, hogy a román liceum vezetősége az uj épületből felsőbb nyomásra kénytelen volt kivonulni. A kollégium kálváriája, amely a sok meghurcoltatás, valamint a nyilvánossági jog megvonása következtében teljesen elnéptelenedett,^ ezzel nem ért véget, mert a liceum vozetőségo kieszközölte a közoktatás­ügyi miniszter engedélyét arra, hogy az uj kollégiumi épület bérbevétor­lere/ esetleg megvásárlására ajánlatot tehessen a református egyházkerü­letnek. Az egyházkerület, amely a hosszú hónapokon át tartó meddő küz­delmekbe belefáradt, hozzájárult ahhoz, hogy ez ügyben a tárgyalásokat megkezdjék. A kollégium uj épületének bérbeadását többek közt ahhoz a feltételhez kötötte, hogy a megszűnt református kollégium he­lyébe a régi épületben^négy osztályú algimnáziumot szervezhessen és tarthasson"!enn. A megállapodást ezután fölterjesztették jóváhagyás vé­gett a közoktatásügyi miniszterhez, aki hosszú hónapok^mulya most ho-^ zott döntést. A miniszteri leirat kijelenti, hogy a szászvárosi reformá­tus gimnázium működésére nem adja meg az engedélyt, i /MTI/ ;§ Bu k a : r 0 s k-t , február 7. Az Univorsul jelentése szerint Bosszarábiában kiütéses tífuszjárvány dühöng, amelynek meggátlása a 'y gyógyszer-és orvoshiány miatt nagy nehézségekbe ütközik. A járvány Lapusna-megye 15, Orhel-megye 13 és Cetatea-Alba-megyc ...kí:.-:;:y 9 községé­ben lépett fel, A besszarábiai ogCTségügyi felügyelőség sürgős segitsé­get, gyógyszereket, orvosokot és ápolókot kért az- egészségügyi miniszté­riumtól . /MT 1/ § A^r a d , február 7. Áz aradi polgári jótékony nőegylet men­f házában 85 éves korában elhunyt özvegy dr, Szent&atolnai Bálint Gábürné, Valamikor országszerte ismert asszony volt, mert férjo egyike volt a legkiválóbb magyar tudósoknak. Husz évig volt török állami pénzügyi ­tisztviselő, ahol számos különféle török és tatár nyelvet, tanult meg és rendkívül; értékos értekezéseket küldött a magyar tudományos akadémi­ának. Amikor a kolozsvári egyetemen felállították az; összehason­lító török nyolv tanszékét, Bálint Gábort hívták meg Konstantinápoly­ból Kolozsvárra, ahol huszonöt esztendőn keresztül tanitott. 1896-ban gróf Zichy Jenőt is elkísérte kaukázusi tanulmányútjára. Feleségével egyik indiai^utja alkalmával ismerkedett meg^ aki szintén számos keleti nyelven beszélt s később tudományos munkásságában is segítője volt, Bálint Gábor a háború alatt meghalt es özvegyé szegényen maradt. Egy ideig egyik aradmegyci rokonánál húzódott mog, később azonban kénytelen volt felvétetni magát az aradi nők menházába; /MTI/ §Bu karost , február 7. A hálókocsi-társaság brüsszeli igazgatósága bejelentette, hogy legközelebb bizottság utazik^Buka­restbe, amely tárgyalásokat kezd a román kormánnyal annak a kártéríté­si, összegnek^megállpitására, amelyet a társaság a román kormánytól köve­tel.A társaság közel öt>-millió káriT-mv.i» megtérítésére tart igényt, ameijf • ' , ' a román államvasutak vonalain történt szá­mos , összeütközés és kisiklás következtében elpusztult hálókocsik és ét­kezőkbe sik tönkremenetelével erte./ MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents