Napi Hírek, 1927. január
1927-01-17 [0146]
/A Brünner Mas ebi n e n f a brik közgyűlésének folytatása./ Az igazgatóság megállapította, hogy a Pauker volt vezér. igazgatóval folytatott tárgyalások nem vezettekjc s a kártérítési követelést Pauker ellen esetleg bírói uton kell érvényesíteni. Rotter hajlandónak nyilatkozott a kártérítésre.de ennek összegét eddig meg nem állapították meg... A vállalat jelenlegi helyzetére vonatkozó néhány kérdésre megállapították, hogy tavaly júniusban a vállalat ezerkétszáz embert foglalkoztatott, mig idén ez a szám már ezernégyszáz. A forgalom javítására és emelésére irányuló törekvés mindenütt észlelhető, K<&<dsik*M^ Az igazgatóság javallatát azután egyhangúlag elfogadták,/MTI./ Ró ma, január 17. /.7oIff./A király ma délután Churchill angol pénzügyminisztert kihallgatásod fogadta, /MTI./ Bécs, január IV, Miután a'. répITzállitás ideje elmúlt, ésfa belföldi vaggonok igénybevé'tele csökkent, azonkívül az angol szénsztrájk utóhatásainak megszűntével külföldi vaggonok isjjl. " ' '., a szénkivitel céljából igényelt belföldi vagyonokra vonatkozó kérelmeket az utóbbi időkben máris kedvezően intézték el.A belföldi vaggonokban való szénkivitel tilalmának megszüntetésével komolyan f oglalkoznak./MTI./ n, n J^f-~ • • £ VSfoitffr <K.Un.dt-h ir&dA, rte^d&K&tá&te:—~*— 9 j i :: P r^á g_a, január IV, /Cseh Távirati Iroda./ A külügyminisztériumban ma délelőtt ismét megkezdték a karácsonyi ünnepek miatt megszakított magyar-csehikereskedelmi szerződésre vonatkozó tárgyalásokat. A magyar küldöttség vezetője dr. Nickl/7"mig a cseh küldöttség Priedmann miniszteri tanácsos vezetése alatt áll ./MTI./ f^^U^-i éi^djnJc^ ' X/-/ Paris, január IV. /Havas,/ A szövetségesközi katonai bizottság ma Foch marsall elnökletével ülést tartott, hogy a keleti erődítményekre vonatkozó német'javaslatok tárgyában állást foglaljon. Alnémet javaslatok odairányulnak, hogy az erődítmények védelmi jelleget p . és kérik, hogy az erődítmények továbbra is fentarthatók legyenek, megígérik azonban, hogy külön engedély nélkül az erődítményeket nem bővítik ki ./MTI./ |l^^-^-ító -& X/-/ M a d r i d, január IV, Monsignore Digo, Santiago di Compostella bucsujáréhely érseke meghalt./MTI./ /Z/ B r ü s s z el, "január 17, Sarolta császárné, Miksa mexikói császár özvegye, egyik lábára megbénult s evvel kapcsolatban általános gyengeség ; Állapota aggodalomra ad okot./MII./"