Napi Hírek, 1927. január
1927-01-17 [0146]
:: Paris, január 16. /voiff./' Painlevé hadügyminiszter a torna- és sportegyletei: nemzeti szövetségének és a katonai szolgálatra elökészitö egyesületeknek a Sorbonneban tegnap tartott^gyűlésén beszedet mondott. A beszédben a háború legnagyobb tanulságaként' a felfegyverzett nemzet fogalmának megvalósítását jelölte meg. A beszéd^folyamén Painlevé azt mondotta, ;iOgy ha Franciaorr,zágnak minden fáradozása és akarata ellenérc egy szép napon háborút kell viselnie, ezt árháborút nem a pár tartalékos behivásával megerositett tényleges állományú hadsereg, hanem a mozgósítottak tömegébel alakitott valóságos nemzeti hadsereg vívná meg. Á testi kiképzést már a gyermekkorban kell megkezdeni. Szt a kiképzést az iskolai évek alatt, később pedig a továbbképző iskolai tanfolyamokon keli folyta--ni. A tulajdonképeni katonai előkészítésnél ezzel ellentétben csak a felnőtt emberek jöhetnek számításba, L'zt az előkészítést legalább két évvel a hadseregbe 'való belépés előtt kell végrehajtani azzal a céllal, hogy-a katonái szolgálatra tekintetbe jövők mindegyike testileg ki legyen képezve, a menetelést kibirja és lőni tudjon, Az/;. a katonai előkészítőidé gyakorlatai folyamán az önfegyelmet, a nehézségek legyőzésére való akaratot és a nemes versenyre.való törekvést keli megkedvel;etni. A torna- és sportegyleteknek, valamint a katonai szolgálatra előkészítő egyesülev éknek ennek a célnak elérésére kell torekedniök. A gyűlésen reszt vett a köztársaság elnöke, Poincaré miniszterelnök, valamint a kamara és szenátus elnöke is./MTI./ _J_ emberekkel § k\ a g y k ó r e s, január 17. A nagykörösi Arany János Társaság rendkívüli érdeklődés mellett tartotta meg ez évben első felolvasó ülését, me yen Magyar Kázmér rendes tag, kormányf ótanácsos, leveldi Kozma Ferencről, a lótenyésztés első apostoláról, a költő Kozma-családnagy őséről, emlékezett meg vonzó előadás keretében. Utána Vályi Kagy Géza rendes tag tartotta meg nagyhatású székfoglalóját, végül pedig Szabó Géza rendes tag, képviselő, olvasta fel "Arany eperfaja» cimü humoros elbeszélését-r /MTI,/ Bécs, január 17. /Magyar Távirati Iroda./ A Stünde értesülése B'i érint az állomügyészség .Yimpassinger, més'zárossegéd ellen, akinek felesége meggyilkolásának vádja alol való felmentése tudvalevőleg nagy megütközést keltett, újabb bizonyítékok beszerzésere nyomozást indított, amely mo&tohaleányának, Spitzlechner Karolinának, annak idején való eltűnésével vau összefüggésben. Jó lé rtesült helyieken azonban kételkednek abban, hogy a gyanuokok uj eljárás megindítására . elegendőnek bizonyulnának, 8 é c s,január 17./Bécsi Távirati Iroda./ A hetvenedik^születésnap ját ünneplő.KiensI Vilmos zeneszerző tiszteletére, a |ünnepély volt. Schmitz közoktatásügyi miniszter tolmácsolta az ünnepeltnek a kormány szer'encskivánatait, Seitz polgármester pedig Bécs városa nevében üdvözölte./MTI./ ..feiTkfl