Napi Hírek, 1927. január

1927-01-14 [0146]

r, Paris, január 14. / v'olf; ./ A Matin mai száma szintén a lon­uoni í-íavas-jelentés ellen fordul-és kijelenti, hogy a német megbízottak semmiféle lépést nem tettek a tárgyalásoknak Berlinbe való áthelyezése érdekében. Egyedül a nagykövetek tanácsának van joga, hogy a tárgyaláso­dat lefolytassa és azok eredményéről nyilatkozzék. Egyébként azt is meg kelljallapitani, hogy a német szakértők egyáltalán nem tettek olyan nyi­latkozatot, amely szerint semmiféle kötelezettségeik nem vállalnak. Az igaz, hogy a nagykövetek tanácsának idáig még semmiféle javaslatokat nem tettek. Ez természetes is, hiszen az utolsó pillanatig szeret' ek -vol­na tár t yolni. Pawel tábornok és Forster titkos tanácso|(azonban már most megkezdte a hadianyagok kivitelére vonatkozó szöveg átdolgozását. Most _:ár csak az optikai műszerek igazán kényes kérdése van hátra, ami iránt - ülönösen Anglia érdeklődik. Ugy látszik, hogy a keletporoszországi eríáit­mények kérdésében folytatott megbeszélések nem futottak lényegesebb lépés­sel előre. Pawel tábornok különben erről a kérdésről még tegnap este tár­gyalt a szövetségközi katonai bizottság tagjaival,/MTI./ Var só, január 14. /Cseh Távirati Iroda./ A vilnai járás­bíróság előtt tegnap .' . / .me^/a független parasztpárt husz tagja el­leni! tárgyalását. A vád az volt ellenük, hogy 1925-ben és 1926-ban u. vilnai kerületben felkelést szerveztek, amelynél; célja a Lengyelország­tól való elszakadás volt, Pasowski volt képviselőt a felkelés vezetőjét, négyévi, hat vádlottat három évi, három vádlottat pedig kétévi börtönre ítéltek. A többi vádlottat felmentettél.. ifíte* Scapiela független parasztpárti képviselő, aki a tárgyaláson jelen volt, az ítélethirdetéskor .éles gyalázó szavakkal tiltöozott a vád­lottak elitéig-re elten, A törvényszék elnöke Scapiela képviselőt letartóz­tatta. A letartóztatott képviselőt Varsóból kapott távirati utasitásra né­hány óra múlva szabadon bocsátottál../MTI./ _/ fejezték be Mexikó, január 14. /Reuter./ Az Egyesült Államok guadalaja­rai konzulátusa előtt tegnap unióellenes tüntetést rendeztek. Kormányosa­patok szórták szét a tüntetőket. /MTT./ V u c s a n^g,január 14. /Reuter./ Kinai tanulók a japán áru­raktárakat kifosztották és nagymennyiségű árut hordtak széjjel vagy sém­ii si tettek meg./MTI./ /-/ P r á g a,január 14./Cseh Távirali Iroda./ A spanyolnáthá­ban megbetegedettek számát Prágában körülbelül tizezerre becsülik,/MTÍ./ §M i s k o 1 c,január 14, Mezőkövesden az elmúlt fejjel három üzle­tet fosztottak ki a betörők. Mind ö három üzletben feltörtek a pénzszekrényt, s azonaivül rengeteg árut vitten el. Minthogy mindaháro... betörést csaknem azonos sáahérfélémmel hajtották végre, notórius miskolci betörőket gyanú eitanak./kTI./ '

Next

/
Thumbnails
Contents