Napi Hírek, 1926. december
1926-12-04 [0144]
§ Belgrád, december 4, /Magyar Távirati Iroda./A Zágrábi Obzor becsi munkatársa ottani diplomáciai körökből arról értesül, hogy Albánia már régebben hajlandó volt elfogadni Olaszország protektorátusát, A megállapodás szerint Olaszország garantálta volna Ahmed Zogunak az életfogytiglani elnökséget, az albán határok biztonságát ós kiigazítását,. Az angol kormány értesült erről ás tiltakozását jelentette be, de egyben felhivta Olaszország tervőre Jugoszlávia ós Franciaország figyelmét. Ekkor az olasz politikának albániai ellenségei megindítottak a felkelést, miután annak tervét Mosztárban kidolgoztak. A felkelők tanácskozásairól azonban tudomást szerzett az olasz kormány ős értesítette erről Ahmed Zogut, így került sor a barátsági szerződés megkötésére, amely lényegében nem más, mint a leplezett olasz protektorátus elismerése, :: P á r i s,^ december 4. /Wolff,/ Vandervelde belga külügyminiszter ma délben Parisba érkezett. Délután három órakor Vandervelde a külügyminisztériumba ment, hogy Briand-nal tanácskozzék,/MTI./ :: London, december 4. /Wolff./ Lloyd George Bratfordban beszédet mondott, amelyben kijelentette, hogy vannak emberek, akik^ávoLj kfeleten háborút igyekeznek ^lángralobbantani . ^Nagy pressziót gyak/orólnak a kormányra,, hogy a kormány valami impulziv és kihivó cselekményre határozza el magát. Fontos, hogy a közvélemény idejében . ' v ' .' ^ .gazokról a veszélyekről, amelyeknek eléje néz, A nvörósekn épenséggel nem igazi okai a nehézségeknek. Az igazi ok az, hogy a kínaiak nem hajlandók lemondani", azokról az elemi és alapvető jogokról, amelyek minden szabad és önmagát becsülő nemzetnek tulajdonai. Kikötőit Js ' idegenek kezelik, A kintiak nem ' * . ' .' . y.* **JÍ aa^dhetnek a saját belátásuk szerint adókat. Pedig Kina négyszázmillió civilizált lakosból álló * birodalom, amely természetesen feltámad az idegenek uralma ellen ./MTI./ 1-U^r^ ftty € . } jk S**'^* :: Pá r^i s, december 4. /Wolff/ Mint az Indopacifique/ Sanghaiból jelenti, Hankauban a helyzet igen feszült. A külföldi tengerészetij ""' ' * megerősítéseket küldtek 1.. Altalános az a felfogás, hogy Sanghai egy hónap leforgása alatt a Kuo-Ming-Csang csapatok kezébe esik. Kinai területen, Sanghai vidékén, bolsevista gyűlések • voltak, anélkül, hogy a kinai rendőrség beavatkozott volna. J. &;\xh^lu trk Ugyancsak az Indopacifiquei' _ pekingi jelentése szerint Vu-Pej-Fu köriratban kijelentette, nogy a harcot feladja és visszavonul. Politikai kérdésekbe ezentúl nem fog belesülni. Amint Pekingből jelzik, a tien-csini katonai konferencia CsangCo-Lint tizenöt tartomány főparancsnokává nevezte ki,/MTI./ :: G e n f, dec mber 4. /Wolff./ A lord Róbert Cecilből, de Broucquereből és Titulescuból álló albizottság, amely a tanácsi bizottság megbizatása alapján konkrét formát fog adni azoknak az eszméknek, melyeket de^Broucquere a második cikk alkalmazásáról és a Nemzetek Szövetséa-fi tftnáríaánnk new 7 <-.<rí-,^-/i w-nf iH vt.ucnir A.csAt.én vni^ Vö7.ve.t/\ tő tevékenységéről előterjesztett, február 15-én Londonban Összeül és jelentését ugy dolgozza ki, hogy az a tanácsi bizottság március közepére kitűzött legközelebbi ülése előtt véleménynyilvánítás végett az egyes kormányoknak előterjeszthető legyen,/MTI./ t •— — • • _ L M