Napi Hírek, 1926. december

1926-12-23 [0144]

,:i Paris, december 23. /Wolff./ Mint a roggeji^lapokbak g Nancyból jelentik, Font a-Mousson mellett tegnap ugy épülőfélben lévő J ./mintegy harminc méter magasságú ^bcomoltak. A ledőlt falamintegy huszonöt munkást maga ala temetett.. A "romok alól négy holt­testet ástak ki. Három munkásnak még nem sikerült a nyomára akadvni. Kilenc Mihkás megsebesült, ezeket kórházba szállították. A romok el­takar itása egész éjjelen át tartott./MTI./ A#T»*4íí4M'* Bécs, december 23; /Magyar Távirati Iroda./A l'emzoti tanács • •ma szavazott a költségvetés egyes tételei felett. A szavazás során a nyugatmagyarországi folekeézeti iskolák ellen irányuló ama javaslatot, hogy a birodalmi népiskolai törvény rendelkezéseit Nyugatmagyarországra is terjesszék ki. névszerinti szavazással 8? szavazattal 80 ellené­ben elfogadták, A javaslat mellett szavaztak a szociáldemokraták, a nagyhémetek és a német gazdaszövetség öt tagja. Az eredményt & szo­ciáldemokraták viharos tetszéssel fogadták. A tetszésnyilvánításokba beleavatkozó•t a karzat közönsége is, amire az elnök csendre intette a karzatot. G-löckel szociáldemokrata képviselő, Bécs város iskolaügyi elő­adója, közbekiáltásokkal félbeszakított beszédében azt követelte, hogy a kormány foglal-jon állást Üfl és terjesszen be megfelelő torvényjavaslatot. A közbekiáltások az egyes keresztényszocialista képviselők ellentmondásával találkoztak ./MTI./ =f fjt/^*. (k ^X^didlUr^. P á r^i s, december 23. /Havas./A Petit Párisién jelentése sze­rint Hoesch német nagykövet szóbeli jegyzéket adott át^a külügyminisz­tériumban, amelyben tiltakozik a landojti. Ítélet ellen és^azt alkalmas­nak mondja arra, hogy a németvfrancia közeledést kedvez nőtlenül befo­lyásolja. /MTI./ . Rém a, december 23. /Bécsi Távirati .• Iroda ./A hivatalos lapban megjelent rendelet szabályozza a fasciszta párt főtitkárának elhelyezkedését. A rendelet alapján a Popo'lo di Roma szerint a fa-ciszta párt főtitkára'.megelőzi valamennyi • .nagykövetet, meghatalmazott minisz­tert és'követet, mégpedig yalamennyir udvari Jfügadás és aiás nyilvános ünnepség" klímával. A l^p^ a-arepde.let alap'j-ánr mégállapi»e^.á,' hogy . .aío- 1 titkárnalí J• 'm^ve^ a nagy állami- -réltóságokkal'^gyehrangu, \ p 7 a^ kegyelmes cimi./MTI./ . r- " & • ' ' s.jh ,1 n g t o n, december j"23 . /Wolff./ * \ ­McCarl jelentésem amelyet "írni nt ismeretes, a kongresszus terjesz­tettek, élénk vitat váltott ki, amelynek során jelentós nézeteltérések^ kerültek napvilágra. Mig McCarl kijelentette, hogy valamennyi vagyontár­gyat és készpénzkészletet a törvény által megengedett módon kezeitek, addio Borah szenátor rámutatott arra, hogy McCarl valószinüleg szem elől tévesztette a tényeket ./MTI'./ ^R ó m a, december 23. /Bécsi Távirati Iroda./ A Milano melletti Palamonában egy postamester agyonlőtte a helység podesztáját, annak helyettesét pedig életveszélyesen megsobesitette./MTI./ V/ÉLTM* OKS^^;Ó

Next

/
Thumbnails
Contents