Napi Hírek, 1926. december

1926-12-17 [0144]

§ A államvasutak igazgatóságától vett értesülés szerint pilis állomáson tolatás közben ma éjjel 3 óra 30 perckor a szélvihar ál­tal' megindított négy kocsi a 788. számú vonat to)atómozdonyanak neki­ment. A négy kocsi kisiklott és mi cd a két fővágányt elállította. A balesetnél embersérülés nem tortént. A pálya elállítása miatt az 1719. számú uyireígynázai, 719. számú szegedi és az 519. számú biharkeresz­tesi személyvonatot a Szolnokon és Rákoson keresztül kellett a Budapest­nyugati pályaudvarra közlekedtetni. Ebből kifolyólag az 1719.számú vo-v natnál 2 óra 43 perc, a 719. számúnál 3 óra késés keletkezett. Az 519. számú vonat rendesen érkezett. Az akadály elhárítására^azonnal segély­menetet rendeltek ki a helyszinére, Az egyik vágányt még az ej folyamán átadták a forgalomnak, a másik pedig reggel 7»óra 30 perckor szabadult fel. A vizsgálat folyamatban van, Berlin, december 17, Fabre-Luce Róbert báró, aki a Bour­bon-család ivadéka, uj eszmével lépett a nyilvánosság elé a békeszerző­dések revíziójával kapcsolatosan. Mig Coudenhove-Oalergi gróf Paneuropa tervével az európai kérdés megoldását a status quo békés stabilizálá­sával véli elérhetőnek, Fabre-Luce a békeszerződések reviziója utján * óhajtja azt megvalósítani. A békediktátumoknak különösen a területi * natározmányait kell hatálytalanná tenni. Fabre-Lucenek sikerült i-ran­ciaországban • j „ „• v *ry ."' «»Droite Nouvelle-j /Az uj jobboldal/ név alatt pártot alakitani, amelynek megbizásabol most Berlinben összeköttetést keres a német politikai körökkel. A revíziós gondolat néhány hive máris felkarolta Fabre-Luce terveit és az első előtészito munkák elvégzése után a legközelebbi jövőben megalakítják a német akcióbizottságot és megindítják a revíziós békemozgalom^poli­tikai folyóiratát. Fabre-Lucenek az a szándéka, hogy v * Kémetorszag utan bevonja a mozgalomba a többi középhatalmat is, elsősorban Magyarorszá­got. Előreláthatóan már az újév elején személyesen Magyarországba uta­zik. . • . .m,;- •• A Budapesten alakítandó' magyar szakosztály fel­adata lesz a trianoni szerződés megváltoztatása érdekében a párisi központtal egyetértésben végrehajtandó propaganda átvállalása./MTI./ \ % London, december 1*. /Reuter/ Mint a Times Hankauból jelenti, a kantoni csapatok natalmukba kerítették Csang-Saszit,/MTI/ * • :: M e m e 1, december 1». //Tolrf/ A Memeler ^Dampfboot megbíz­ható forrásból nyert értesülése szerint ma éjjel ... '•: ,T három órakcr Kownoban az eddigi kormányt megbuktatták és letartóztatták. Az uj kormány gyeplőjét Smet^na tartja szilárd kézzel. A katonaság az uj kormány oldalára álitt . Litvánia területére kihirdették az ostrom­állapotot. /MTI/ . <^f^ | r B; e r 1 i TI, decemberi?. /Wolff./ L Seehausen és Stendal közötti országúton mint ismeretes, há-iOi" ember menetközben meggyilkolta egy bér­autó soffőrjét ós az autóteltulajdonitotta, • ;Az Osterburg melletti Hindenburg véros egyik mezőőre egy másik autón üldözőbe vette az el­rablott kocsit, a három tettest elfogta és még aznap éjjel beszállította *- '/fogházba.A tettesek Masczewski Ernő és Ober Ernő berlini, va­lamint PlaTe Bóbert saarbrückeni lakosok. Automobilvásárlas urugye^alatt megjelentek egy seehauseni kereskedőnél, ahol rendelkezésükre bocsá­tották a kocsit egy próbaútra. A három tettes, hir szerint,nemrégiben a Rajnavidéken hasonló bűncselekményt hajtott végre./MTI./

Next

/
Thumbnails
Contents