Napi Hírek, 1926. november

1926-11-03 [0142]

§ S z e g e d , november 4. A szegedi társadalom impozáns részvéte mellett, nagy katonai pompával temették el Szegeden az olasz­országból hazahozott hősi halottak közül Révész Jánost és Belle Géza dr.-t. A gyászszertartás után végeláthatatlan tömeg kisérte ki a te­metőbe a két hazatért hősi halottat. /MTI/' §Szeged, november 4, A legutóbbi négy nap alatt már nem jelentettek be tifuszmegbetegedést a főorvosi hivatalban s igy a jár­vány elfőjtottnak tekinthető. /MTI/ \ _ _ § E g e r , november 4. A Gárdonyi Géza Irodalmi Társaság évadnyitó felolvasó gyűlésének kiemelkedő pontja volt Harsány! Zsolt­nak, a Társaság régi tagjának és Kemény Györgynek, Amerikába szakadt honfitársunknak szereplése. Breznay Imre elnöki'megnyitója után Bárány László dr. főtitkár terjesztette elő jelentését,, amelyben^kegye­letes szavakkal emlékezett meg a társaság halottjairól, köztük Gárdonyi Géza édesanyjáról és Werner Gyuláról. Harsányi Zsolt "Kiértenem kerültem szinre Amerikában?" oimü novelláját olvasta fel. Ax Egri diákemlőkek szőtték át a-finom, hangulatos novellát, amelyet a közönség nagy tetszés­sel fogadott. Búzás Endrené szavalata után Kemény György, az Amerikai Magyar Népszava szerkesztője, aki 32 évvel ezelőtt került ki Amerikába, "Vass András " oimü verseqéposzából olvasott fel részleteket, majd egyét költeményeit mutatta be. Költői szárnyalású, gondolatokban gazdag költe­ményeit a közönség melegen méltányolta. A felolvasó ülést Papp Irén érte­kezese fejezte be Gárdonyi emberismeretéről. /MTI/ • • * -x i- .fM § E g e r, november 3. Melna Gyula egri postafőfelügyelőt egri hivatalfőnöki működésének 10 éves évfordulója alkalmából a hivatal_tiszt­viselőkara ós a város közönsége meleg ünneplésben részesítette. /MTi/ •* ..• * * § E g e r , november 3. Az egri honvédhelyőrség kegyeletes gyász­ünnepélyt tartott a hősök temetőjében. Frindt Jenő érseki titkár, az egri hanvédezred tábori lelkésze, hazafias szentbeszédet, majd imát mondott a virágokkal diszitett és gyertyákkal kivilágított sirhantok felett. A gyászünnepélyen a nagyszámú közönség soraiban ott voltak Kriston Endre püspök, Trak Géza polgármester, vitéz Csörgey Károly ezredes, honvéd állomásparancsnok és -JiX'-i Ghiczy Ferenc ezredes, ezredparancsnok../LTI/ § E g e r, november 3, Az egri vár Bebek-bástyájának ormán Gárdonyi Géza sírjánál kegyeletes. emlékünnepélyt rendezett az egri Gárdonyi Társaság és az egri ifjúság. Az érseki felsőkereskedelmi fiú­iskola növendékei Gárdonyi' verse***, ket szavaltak. Dr. Temesváry István, a Gárdonyi Társaság titkára, lendületes beszéd kiséretében koszorút tett le a sirra./líTl/ _ - -

Next

/
Thumbnails
Contents