Napi Hírek, 1926. november

1926-11-20 [0142]

:: p e- k i n g, november 2o. /Reuter/ Sun-Csuan-Fang tegnap Tien-Csin be érkezett, ahol megbeszélést folytatott Csang-Cso-Lin-nffil. Elhatároz ták, hogy a kantoni csapatok ellen mandzsúriai és santungl csapatokat küldenek ki. /mi/ Roma, november 20./Stefani/ A szenátus 183 szavazattal 49 szavazat ellenében elfogadta az állam védelméről szálé kormányjavaslatot. /ÚTI/ R ó m a, november 20./Stefani/ A szenátus ma az állam védelméé­szolgáié intézkedésekről szőlő kormányjavaslattal foglalkozott. A bizott­sági jelentés utal a merényletek sorozatára, amelynek nem annyira egye- ­sek fanatizmusa volt az oka, hanem szervezett társaság rendezte azokat. Miután a megtorló intézkedések nem voltak kielégitők, a kormánynak uj fegyvereket kellett*kezébe adni. „„ . k, Az igazságügyminiszter tiltakozott az ellen a megállapítás ellen, hogy ez a javaslat a gyöngeség jele. A rendszer sohasem volt szilárdabb mint most. A miniszter nagy tetszés mellett jelentette ki, hogy Mussolini élete sérthetetlen és a Gondviselés akaratából sérthetetlen is marad. A menyietek azonban nyugtalanságot keltenek s a nép előtt igazolni kell, hogy él a könyörtelen törvény. A javaslat épenséggel nom irányul a kül­földiek ellen; ezeknek hblyzete marad az, ami eddig volt. A javasolt törvény az ujjáópités,a polgári rend, a béke helyreállítása es a numzeti egység törvénye. . „. . Ezután Mussolini miniszterelnök szólalt fel és a következőket jelen­tette ki: Ennek a törvénynek eredetét nem szabad a merényletek egy­szerű tényében keresniök. Hrru vonatkozólag ismételnem kell , hogy en­gem a merényletek teljesen hidegen hagynak. Ha azok, akik makacs ballisz­tikai tevékenységük tárgyául szemeltek ki /derültség/ azt^ ."A- , hogy a legkisebb mértékben is megfélemlítenek, akkor csalódnak. Ez teljesen kizárt és nevetséges gondolat.Ellenére mindannak, ami még következhet, maradok helyemen, mert ez világos rendeltetésem. Ha azonban ezek az^opi­zódok • közönyösek is ruám nézve, nem közönyösek az olasz népre néz­ve./Élénk tetszés az egész Házban és a karzatokon/ Az^ilycn epizódok ntan pár napra a nemzet élete mélységesen megzavarodik.A nép az, amely Vlla­etosan kinyilvánította, hogy rendkivüli intézkvdésekhez koll. n #ulnunfc.:Mug­Jegyzem, hogy a rendkivüli bíróság olyan személyekből alakul m-g, ai.n.a én választóm ki, s akik minden tekintetben gyanú felett állnak, /Tetszés/, az a b<c'réság nem bosszút fog almi, hanem szigorú igaz­ságosságot fog gyakorolni. , , _ . Ezután következett a mar jelentett szavazás./MTI./ 4— hMtf&J l . E é c s,november 20. /Magyar Távira i Iroda./ A Diana-fürdő­ben rendezett vizipélómérkőzésen a MAC 6:2 aranyuan győzött a W1C ellen. ~ •• L o n d o n,november 20. A Reuter-iroda jelenti kanaguaból, hogy az'Egyesült Államok egyik torpedórombolója az llbert-sonert amely Guatemalából liberális forradalmárokit. szállító v t, visszavit­te Cap Graciasba./MTI./ P r á g a,november 20. A kormány elhatározóta,/nogy 12 millió csehkoronát fordit a munkanélküliek gyermekeinek faplaiasar&./Ml1./

Next

/
Thumbnails
Contents