Napi Hírek, 1926. október

1926-10-30 [0140]

§ E g e r, október 30. Dr. Szmrecsínyi Lajos egri érsek az egri jogakadémia kereskedelmi és váltójogi tanszékére dr. Schönvitzky 1 Bertalant nevezte ki. Az uj jogtanár az egri érseki jo@kadémia tegnapi ülésén tette le a hivatali esküt Ambrus István prépostkanonok, jog­akadémiai igazgató kezébe./MTI/ § E g e r^ október 30. Berkó József 52 " éves földmives falujából Egerbaktaról október 25,-én nagsrcbb pénzösszeggel a verpeléti vásárra ment és azóta nyoma veszett. Családja a község elöljáróságánál bejelentette a gazda eltűnését, de a leggondosabb nyomozás is hiába­valónak mutatkozott. Csütörtökön délután Berkó Józsefet halva találták meg egyik erdőszélen a bokrok között. A halottnál a vásárra indulásakor magához vett pénzösszeget hiánytalanul megtalálták 'I .; ennek ellenére a hatóságok bűntényt sejtettek az eset hátterében. Az egri törvényszék vizsgálóbírója a törvényszék orvosával és egy szakértővel együtt kiszállt a helyszinrc A *. boncolás adatai szerint Berkó Jézsef halálát az^okozta, hogy öntudatlanságig fokozódott.ittas állapotban a szakadó csőben arccal a sárba esett. A sár a légzőszervek nyilasait betapasztot­ta és a szerencsétlen ember ilyen módon megfulladt./MTI/ § Műsorváltozás a Nemzeti Szinházban. A Nemzeti Szinház mai heti műsorának híradása szerint szombaton, november 6.-án az Ahol unat­koznak került volna szinru. Az /ember tragédiája uj előadása iránt azon­ban olyan rendkivüli érdeklődés nyilvánult meg, hogy a vasárnapi, keddi és szerdai előadáson kivül szombaton is Az ember tragédiáját játsszák. /Pro domo!A Nemzeti Szinház kéri a t. szerkesztősége­ket, hogy amennyiben lehetséges, a reggel kiadott műsor kommünikét e műsorváltozás alapján szíveskedjenek kijavitani./ § A földmivelésügyi miniszter körrendelettel fordult vala­mennyi törvényhatósághoz az Országos Gazdasági Munkásppénztárnál az 1927 évre szóló kötelező biztositások ügyében. A rendelet felhivja a törvényhatóságokat, hogy a községi elöljáróságok utján irják össae a kötelező biztosítás alá eső gazdasági cselédeket, a gazdasági vasút­üzemeknél alkalmazott gazdasági cselédeket, az egyes tangazdaságok­gépéig valamint a tógazdaságokban alkalmazott gazdasági cselédeket. Fel kell venni a névsorba azx idénymunkásokat is, ha az idénymunkás egy hó­nap, ^vagy ezen időn tul terjedő idő alatt minden munkaerejét és idejét kizárólag munkaadójának bocsátja rendelkezésére. A törvényhatósok#aK nak 1927 január 31.-ig kell jelentést tenni arról a•földmivelésügyi miniszternek, hogy a nevjegyzőinket elkószitctték-e./MTl/ £ mellett § A budapesti református teológiai akadémia ifjúsága vasárnap délelőtt fél 12 órai kezdettel az akadémia disz termé ben/lX.Báday u 28. II e/ ^zdag müaoxral aefnin^ció-emlékünnepélyt tart, melyére ifQxkit^j&j&n (ott

Next

/
Thumbnails
Contents