Napi Hírek, 1926. október
1926-10-04 [0140]
§ Mario Boni /Venezia/ Cavaliere Enrico Boni és neje Bedendo Giovanna fia, vasárnap délben vezette oltárhoz az erzsébetvárosi főplébaniatemplomban Gáspár Margitot, dr. Gáspár Arthur, az Angol-Magyar Bank igazgatója es neje Márkus Emma leányát. Tanuk voltak a vőlegény°részéről dr. Bárczy István ny,m.kir. igazságügyminiszter, a menyasszony részéről Rákosi Jenő főrendiházi tag. A Novak István apátplébános által végzett egyházi szertartás alatt Revére Gyula hárfamüvész, Berend hangversenymester es Kőszeghy Teréz operaénekesnő, a Városi Szinnáz tagjai, Gounod "Ave Maria-tjjat adták elő, majd pedig Berend és Revére a «Thais» közzenéjet hárfán és hegedűn, Nóvák apátplébános magyar és olasz nyelven megható beszédet intézett a mátkapárhoz. Az esküvon előkelő nagy közönség jelent meg. /Pro domo! A huga esküvőjéről szőlő jelentés szives közlését keri Márkus Miksa./ /A salgótarjáni diszoklevél átadásról szóló tudósitás harmadik folytatása.' Vass,/ Ez az, amit Salgótarjánban köszönt. - Mert legyünk azzal tisztában - mondotta ezután a miniszter &ogy a szociáldemokrácia gondolata - bár nem akarom kétsé ö oevonni vezéreinek jóakaratát - a legerősebben szemben áll az állam O ondolatával, Ebből az következik, hogy vagy a szociáldemokrata gondolat helyezkedjék át nemzeti alapra, vagy pedig meg kell szűnnie'/Percekig tartó taps./, aminthogy mindennek^meg kell szűnnie magyar földön, ami nem pyenlő a nemzeti állam gondolatával, meg kell szűnnie, amig ily kicsi ez a föld, s nincs módunk hozzá, hogy^kisérletezzünk különböző experimentumokkal. Meg kell szűnnie minden erőnek, amely nem halad párhuzamosan a nemzeti államot erösitő erőkkel. /Taps./ A nemzeti állam szuverenitását hirdetem, mert nem tudok erős kormányt elképzelni erős, stabil és szuverén polgárság nélkül. Az államnak nemzetinek kell lennie, amin-thogy a kormány sem akar más lenni, mint nemzeti képviselője a nemzeti aktiamnak. /A p .~ V; felálltak a viharos lelkesfedéssel tapsoltak a miniszter e szavainak.,/ Munkéstest véreimhez szeretnék szólni, s azt hiszem meg is fogják hallani. Szeretném, ha a szociáldemokrata szakszervezetek és azok politikai képviselete ide figyelnének ezekre a szavakra^ amelyek ma Salgótarjánban elhangzottak. Nem szabad nekik nagyobb erővel j^üqaeniök internacionális központjuktól, mint,amilyen erővel megköveteli tőlük a nemzet, hogy ragaszkodjanak a nemzeti államhoz és társadalomhoz. A szociáldemokrata szakszervezetek vezetősége és azok politikai képviselete értse meg, hogy mindaddig bizalmatlan lesz velük szemben.; a nemzet és a politikai élet, amig meg nem érti, hogy nem dolgozhat olyan^emberekkel^ akik köpködnek, rágalmaznak és gyalázkodnak, amig köaködő,^rágalmazó és gyalázkodó embereket tűrnek soraik között, fizetnek szerkesztőségeikben, s akik,mikor eléri őket a^függe,tlen biróság Ítélete, akkor gyáván és hitványán megszök- • nek a büntetés elől,/Nagy taps./ Mindaddig bizalmatlan lesz a nemzet a szocialdergokráciával szemben, amig olyan emberek vannak soraikban, akik sászlójukrajirják azt a gondolatot, hogy rágalmazni és piszkolódni szabad, de a férfias helytállásra nincs bennük,ero. Értsék meg a szociáldemokrata szakszervezetek és azok politikai képvis lete, hogy 191b-ban és 1919-ben merénylethez nyújtottak segítőkezet a,nemzet ellen. Ezért leszámolásban még nem volt részük. A politikai leszámolás el fog köbetkezni. Es mi azzal a szociáldemokrata politikai gondolattal, amely szemb.náll a magyar nemzeti gondolattal és társadalommal, a nemzeti állammal, és "sehogyan, sem, akar e gondolatba belesimulni, a legközelebb eljövendő politikai leszámolásnál igenis le fogunk számolni. Meggyőződésem,hogy a magyar nemzeti társa- 9 dalom tökéletesen egyetért velem, amikor azt mondom^hogy rettenetesen sok megoldatlan problémánk van és ezeket mind meg kell,és meg fogjuk oldani. FAvf^^tí /Folytatása következik./