Napi Hírek, 1926. október
1926-10-08 [0140]
/A tanyai iskolák ügyiéről szóló közlemény folytatása./ Most már ezek száma 595-re csökkent és a tanyai iskolákra vonátkozé törvény tpvábbi végrehajtása során nemcsak ezek nyernek mind elhelyezést, hanem emellett még tekintélyes számú B-listára helyezett tanitu is újból álláshoz jut. Különben is ha valamelyik hitfelekezetre nézve sérelmes lett vol a történy^e szakasza, akkor elsősorban^épen kathalikus részről lett volna & felszólalás érthető, mert a lakosság többsége katholikus és különben is az iskolaügy itt aránylag kevésbé fejlett lévén, legtöbb a katholikus iskolaszervezés. Az evangélikusok, akiknek ügyében Raffay • püspök felszólalt^ oly jól el vannak látva iskolákkal, hogy csak tizeinkét uj építkezésről van náluk szó. Ezek között csak kettő az egészen uj • iskola, ahol tanítói kinevezésről is szó lesz; tiz már meglevő tanintézet, ahol csak uj épületet kapnak^ tehát uj tanítói kinevezésre nem lesz szükség, A két iskola közül az idén csak egyiknél tölti b.; a minisz:4fi» tórium az állást. Ez a Nyiregyháza-tamástobori iskola. Ennek illetékes egyházközsége pedig már Írásban közölte, hogy megnyugvással veszi tudomásul, hogy az evangélikus tanítót a miniszter fogja kinevezni. Nincs itt tehát^autonómiaelleni támadásról szó, hanem csak a torvény humánus rendelkezéseinek végrehajtásáról, mely különben is csak két evan 0 élikus iskolát érint, de amely sok-sorsüldözött tanítói családiak ad újból biztos kenyeret, § 3 z o mb a t h e 1 y , októbor 8. Hoizer Ödön jáhosházai röföskereskedót, aki 1924. január és 1926 április között 21 és fél milliós forgalmat az adokönyvbe nem jegyzettébe, adócsalás vétségében mondotta ki ' a. bíróság bűnösnek és ezért hét millió fő és 6.444,000 korona mellékbüntetésre Ítélte, A kereskedő a tárgyaláson azzal védekezett, hogy a kérdéses tételeket téveáésbil nem könyvelt: el, de egyébként • tettét beismerte. Az ügyész az Ítéletben megnyugodott, Hoizer a bűnösség, megállapítása miatt felebbezett. /k:TI/ Bern, október 8. /Svájci Távirati Iroda,/ A szövetségi tanács elfogadta a Spanyolországgal kötött döntőbírósági es kiegyezési szerződést, A szövetségi tanács folytatta a nemzetközi munkamegegyezés-1 EŐl^szóló torvényjavaslat fölötti vitát, najd elfogadta a balesetbiztosításról szóló egyezményt. /MTI/ Innsbruck, október 8. /pécsi Távirati Iroda./ A Zillert-áli Alpokban a G-reinor-glecsernél - mint a Tiroler Anzeiger jelenti nagy glecseromlás történt. A meredek g"„ecser ^körülbelül 200 méter szé* lességben leszakadt ós hatalmas mennyiségű jégtömeg zúdult a völgybe. A ' ..[16-20 méter. A Zemm-folyó magéval vitte a jeget. Kár nem történt, A berlini menedékháztól kezdve már látható a törési hely, /MTI/ L hoJiC^dcU<9l'JUytigC . P á r i s j. október 8, /Havas/ A lapoknak azt a jelentését, hogy a diplomáciai állásokban változások lesznek^ ,a luai-^a> i oro^yj^mee.cáf olj a. /MTI/ . ' ^-Mcún, frfrraá^^T^)