Napi Hírek, 1926. október
1926-10-07 [0140]
§ Jászai Mari temetésén Klebelsberg KuW gróf vallás- és közoktatásügyi miniszter a következő beszédet mondta: - Miután átlépte a magas ag 0 kor küszöbét/ a Gondviselés különös kegyelme - hosszura nyújtva áldott életét—közöttünk hagyta még évekig Jászai Marit, mert nemes vigasztalás szenvedő nemzetekre, ha a megpróbáltatás nehéz éveiben lánglelkek élnek körükben, Kern zúgolódunk tehát, hogy az Ur végre magához szólította, akinek életöröme elborult a trianoni csapás alatt. Gyászunk mellett ott a büszkeség, hogy"mienk volt ez a tüneményes magyar tehetség.. - Mig számos zseni beéri Önmagával, amelynek fényébgn gyönyörködik, addig Jászai Mari ugy érezte,^hogy az Istennek az a n^y ajándéka, amely osztályrészéül, jutott reá nagy kötelességeket ^ó , főleg azt, hogy a zseni erejét a tudás hatalmával kell teljessé tennie'. El sem tudta képzelni, hogy történelmi*szerepeket miként lehet belső biztonsággal eljátszani a történelem alapos tudása nélkül, Bár autodidakta volt, óriási történelmi,esztétikai és irodalomtörténelmi műveltséget szerzett, »Egy szinészlélek" cimü munkájában annyi tudást sűrített össze, hogy bámulatba ejt, s olvasva a müvet - amelynek minden sora egy-egy szentencia -/megértjük, hogy aki igy^tömörített, az csak .^evesét Írhatott, de egészen elsőrendűt. Kötelességérzése abban is megnyilvánult, hogy fenékig hatolt szerepeinek mélységébe. Ha Cleopatráról irt tanulmányát olvassuk, amely talán egyik legnagyobb szerepe volt, bepillanthatunk abba az óriási elők^ejzitó munkába, amelyet egy-egy alakítása előtt végzett. Jászai Mari az istenadta tehetségnek és az emberi kötelességérzetnek és munkásságnak csodálatos és tökéletes vegyüléke volt, - Esztétikusaink és művészettörténészeink nemes feladsta, hogy művészetét és irodalmi tevékenységét méltassák. En, aki közjogi állasomnál fogva hivatva vagyok, hogy az ország kegyeletét rójjam le a nagy halott iránt, azokról a szolgálatokról kívánok szólani, amelyeket közvetlenül tett nemzetének. ^Szeft^JU^^' - A magyar művelődésnek egy emberöltőn át'nagy tényezője volt; Budapest népének és a magyar vidéknek ő tolmácsolta a címszerepekben/ Shakespeare, Racine, Schiller és Goethe költészetét. De ° ; v legszívesebben Katonát és Madáchot játszotta. Lelkének termékenységét mi sem mutatja inkább, mint az, hogy rajongó tisztelője volt Széchényinek, akirrek cenki sírjához évente elzarándokolt. Ezért a Magyar Történelmi Társulat külöri>példányt nyomatott számara Szecnenyi döblingű hagyatékából, amelyet mikor neki elvittem, Szalay László történelmének olvasása közben találtam. Shakespeare - mondotta - Antonius és Cleopatrájában jóformán csak átírta Plutarchosjt; Szalayt vagy Horváthot is csak át kellene igy - irni és kész a megrázó szomorújátékok beláthatatlan sora. Tragikai lelke kiérezte a magyar históriában lüktető, zugó, tomboló tragikumot. Mint a görög ' költőknek, akiket megszólaltatott, alapjában szomorú volt az ő lelke is; innét volt az, hogy korQjeniálisnak érezte magát a magyar történelem zordon, fenséges szomorúságával; innét volt az, hogy szerette volna megjátszani a magyar história összes drámai jeleneteit és tragikus nőalakjait. Panaszkodott,, a magyar irókra, hogy ezeket nem dramatizálták, mint ahogy a dalokat megzenésítik. /Folytatása kö>e vetkezik./
