Napi Hírek, 1926. szeptember
1926-09-16 [0138]
/A MÁV iaiskolci ülést;. Folytatás./ Az üléson elsőnek Kovács Arnold a GyOSz titkára szólalt föl. Hivatkozott arra a megértésre, amely a MkV-ot és a magánvasutakat a hazai közgazdasági érdekeltségekkel, szemben tanusitott üzleti politikában jellemzi. Kéri a MÁV könnyítéseinek alkalmazását a magánvasutakhél is. Dr. Senn Gttó elnök rnegigérte, hogy a kérelmeket jóakaratúan m gvizsgálja,^ egyben hangoztatta, hogy a magán vasutak tulajdonjogi helyzete, •üzemkezelési rendszere és pénzügyi érdekei aligha teszik lehetővé ennek a kérdésnek aaalóg rendezését. Ezután áttértek a napirend tárgyalására, amelyen több árucikknek^ a dijszabásba való felvétele,és osztályozása, valamint egyes határozmá- M nyok módibsitása szerepelt. Módositották az autókkal együtt szállított pótalkatrészek fuvardíj számítását, a kisebb raksúlyu teherkocsik, a különleges berendezésű kocsikban szállítót;: friss hus, valamint az ömlesztve szállított gabonanemüek dijszámitását. Az ülés ezután foglalkozott a fuvarlevél-forma rendszeresítésének bevezetésével es felkérte a résztvevő érdekelt képviseleteket, hogy észrevételeiket közöljék.' A bizottság tagjai csütörtökön délután a diósgyőri vasgyárat, a Hámort és^Lillafüredet,tekintették meg. holnap délelőtt pedig a kötöszövőgyór és üveggyár üzemi berendezését tekintik meg. * § A Stern Samu dr, egyetemi m. tanár, , • . :,i belgyógyász, az Apponyi Poliklinika főorvosa ma délután meghalt. Stern Samu dr. 1858-ban Homonnán született, orvosi tanulmányait a budapesti egyetemen végezte, ahol 1881-ben orvosdoktorrá avatták. Ezután Korányi Frigyes tanár klinikáján működött 1889-ig, amikor a »fizikélis módszerek tanából magántanári képesitést nyert. Ekkor választotta meg a Budapesti Poliklinika Egyesület a gróf Apponyi Albert Poliklinika belgyógyászati osztályának főorvosává, amely állását több-mint harminc éven át töltötte be. Stern Samu dr. Korányi ffrigyes egyik legkedvesebb tanátványa f , kk y • k ... . -fiatalabb éveiben nagy irodalmi munkásságot fejtett ki, tankönyve is Jelent^meg a fizikális vizsgálatok módszereiről. Nemcsak a Poliklinika orvosi életében, hanem annak anyagi megalapozásában is igen tevékeny részt vett, 27 éven keresztül a Poliklinika Egyesület pénztárosa volt, tavaly pedig az Egyesület tiszteletbeli tagjává választották meg érdemei elismeréséül. Sok tanitványa,volt, akik, amidon már elkerültek tőle, akkor is a legnagyobb melegséggel és szeretettel ragaszkodtak: hozzá. •* •'••••>,•• _ • , Az Apponyi Poliklinika főorvos testülete holnap,"pénteken rendkívüli ülést tart, mely az elhunyt főorvos társuk temetésével részletesen foglalkozik, Temetése valószinüleg vasárnap délben lesz. _§Belgrád , szeptember 16. /Avala/ A király a királyné társaságában ma Parisba utazott, ahol specialista orvosok tanácsát fogja kérni. A király és a királyné néhány napig -maradnak Parisban a legszigorúbb inkognitóban./MTI/ • _ _ _ _ x.^ia