Napi Hírek, 1926. augusztus

1926-08-30 [0136]

/Mayer János f öldmivelésügy-i miniszter Vésztón. Folytatás,/ Itt is egy nként járultak a miniszter elé a gazdák és megköszönték a kor­mány segitségét. A miniszter délután 3 órakor érkezett vissza Békéscsabá­ra, Elutazása előtt adott nyilatkozatóban'kijelentette, hogy nagyon kielé­gítette minden amit látott, A kormány a legmesszebbmenő módon gondosko­dott a segélyezésről és áldozatok árán is lehetővé tette, hogy jobb és szebb házakhoz jussanak a károsultak, mint amilyenek a régiek voltak, Jól­eső érzés töltötte el, amikor látta, hogy milyen megindulást szerzett a lakosságnak a kormány ^azáltal, hogy lehetővé tette azt, hogy uj födélhez jussanak. Az újonnan épült házakra megjegyezte a miniszter, hogy azok szi­lárd anyagból, cseréptetővel, padozattal, takarékosan és Ízléssel készül­te^ A miniszter három órakor utazott vissza kíséretével Budapestre. /MTI/ §Békéscsaba, augusztus 30. Nemes Emil hivatalnok, aki Békéscsabán a werner Testbéreknél volt alkalmazásban, 24 millió koronával, amelyet postára kellett volna adnia, megszökött. A- vizsgálat során kitűnt, hogy büntetett előéletű. A rendőrség megindította kezfcekeritesere a nyomo­zást. /MTI/ § 0 rvosi hir. Dr. Szafir „ . .• Sándor gyermekorvos, a Mentőegye­sület ellenőrző orvosa orvosi rendelőjét V. Falk Miksa-utca 10. II. emelet 1 ala helyezte át. Uj telefonszáma Lipót 969,95, § Az Ofszógos Blaha Lujza Emlékbizottság számtalan esetben érte­sült arról, hogy egyes lelkiismeretlen ügynökök, visszaélve a közönség jóhiszeműségével, külónfélo^magánkiadásban megjelent, közelebbi aktualitás­sal nem ÉS birő kon;, vet igyekeznek a Blaha Lujza mozgalommal kapcsolatba hozni es mint az Orszggos Bizottság céljait szolgáló müvet eladni. Ezekkel a visszaélésekkél szemben az Országos Blaha Lujza Em­lékbizottság annak megállapítását kéri, hogy kizárólag a Blaha Lujza Em­lekálbum cim alatt Porzsolt Kálmán szerkesztésében rövidesen megjelenő mü^az, melynek minden jövedelme a nagy művésznő síremlék-és szoboralapja javara szolgai. ,A Blaha Lujza emlékalbum ügyében eljáró meghatalmazottak a rend­orfőkapitányság által is hivatalosan láttamozott arcképes igazolványnyal • tooabba az Országos Bizottság ügyvezető elnökébek sajátkezű aláírását vi­selő hivatalos előfizetési ivekkel birnak. Ha tehát az ez ügyben eljárók a felsorolt okmányokat nem tudják felmutatni, visszaélést követnek el, amiről az Országos Bizottság minden egyes esetben jelentért kér ügavezeto elnök­ségéhez /Központi Városháza, tanácsi IX. ügyosztály/ hogy a visszaélők ellen a bónvadi eljárást azonnal megindíthassa. Pro domo. A Blaha Lujza Emlékbizottság kéri a t. szer­kesztőségeket fenti sorok közlésére.

Next

/
Thumbnails
Contents