Napi Hírek, 1926. augusztus

1926-08-19 [0136]

London, augusztus 19. /Reuter/ A bányamunkások képviselői holnap delelőtt esszeülnek, hogy'a helyzetet megbeszéljék./MTI/ Roma, augusztus 19. A hivatalos lap rendeletet közöl az egy­séges kenyérről, amelyet szempember 1-én vezetnek be. A rendelet értelmé­ben a gabona 65 #-a erejéig kiőrlendő. A rendelet nem vonatkozik a metélt és egyéb tészták készítésére. ./Lili/ Be. I n, augusztus 19. /Svájci Távirati Iroda/ A leszerelési konferencia előkészítésével foglalkozó bizottság katonai albizottsága több ülésen . át a fegyverkezés ellenőrzésének fontos kérdésével foglal­kozott. Az albizottság szótöbbséggel elhatározta, hogy a katonai évkönyvet továbbra is nyilvánosságra hozza es javasolni fogja # egy genfi központi szervezet felállítását, amelynek feladata a kutatások eredményétek össze­állítása lesz. Ezenkívül pártatlan szakértőkből „. bizottságot ne­veznének ki, amelynek az volna a hivatása, hogy a leszerelési feltetelek • be nem tartásara vonatkozó panaszokat felülvizsgálja és vizsgalat tárgyá­va tegye ázt, vájjon az egyes államok fegyverkezése védekező, vagy támadó-e? Az a kisebbség, amely e javaslat ellen állást foglal, a következő államok­ból áll: Anglia, Chile, az Egyesült Államok, Japán és Svédország. /MTl/ Prága, augusztus 19. Mint a Vecser jelenti, Bnrian Emilnek, a cseh nemzeti szinház baritonistájának, aki hosszabb idő óta izomgyulla­dásban szenvedett, egyik lábát amputálni kellett./MTI/ :: H ey y o r k, augusztus 19./Wolff/ Az Associated Press jelenti Mexikóból: Mexikói üzletemberek, akik javarészt római katolikus vallásuakm azt a javaslatot terjesztettek a kormány és a püspöki kar elé, hogy a sri­szái? elintézése végett tartsanak konferenciát. Ugy látszik, hogy az üzlet­emberek egyre jobban érzik a ' \lbojkott hatásált es attól félnek, hogy némelyikük gazdaságilag tönkremegy, ha a konfliktus­ból kedvező változás nem áll elő, A kereskedői világra különösen nyugtalani tó az a körülmény, hogy a bojkott következményei ' fá katolikus köröket , miután az üzietemberk java része katolikus. /jtílf^S *4Uttta4&> ,e Róma, augusztus 19. Az Agenzia d> Roma szerint az olasz tér-. meiokor/ük a német-francia vasegyezméanyel szemben, várakozó és figyelő állás­ponton vannak.A régebbi, részben hivatalos olasz-francia tárgyalásokon oiasz_reszról kötelezettséget nem vállaltak. Olaszországot az ese­me:..ee.. nem lepték meg s az ország abban a helyzetben van, hogy megvédemez­:[^rdekeit./MTI/ k^K • : : Be rl i n, ae gusztus 19. A nemet sajtoplr oda4 j e­ier esc szer int a nemet kommunista párt kebelében feMaerült nézeteltérések ai ,amaaból^i^talin megbízásából Bucharin Berlinbe érkezett. Bucharin aii.j.TRjiag u -asicast .kapott arra, hegy az ellenzéki vezérek kizárását hajtsa

Next

/
Thumbnails
Contents