Napi Hírek, 1926. július

1926-07-26 [0134]

:: p ár is, július 1 . .25. /tlolff/ A na délután^tartott minisztertanácson a hivatalos közlemény szerint megvizsgálták és jó­váhagyták a tegnapi ülésen alapvonalaiban elfogadott pénzügyi ­tervek végrehajtásának módozatait és közelebbi részleteit.' A terveket kedden a kamara elé terjesztik. A minisztertanács holnap délután öt óra­kor egy beül, hogy megállapítsa a kormánynyilatkozat szövegét. A mai minisztertanács után Painleve miniszterelnök kijelen­tette, hogy a kormány kebelében tökéletes az egyetértés. A pénzügyi ter­vek nom fognak lelkesedest heltcni, de kedvező fogadtatásra számíthatnak. ^ §Kendere s,július 26. Szmrecsányi Lajos ^gri érsek bér'máló körútján szombaton Kenderesre érkezett, ahol ünnepélyesen fogad­tak. A járás határában Bak Andor föszolgabiró, a föszolgabiroi hivatal élén, a község határában pedig Kiss László főjegyző üdvözölte az erseket. A templomban tartott istentiffetelet után Szmrecsányi érsek Horthy Miklós kormányzó kastélyába hajtatott és délután 5 órakor megáldotta. . _ . a kormányzó házát.Másnap délelőtt Szmrecsányi érsek a templomban kiosztotta a bérmálás szentségét, majd utána a hatóságok vezetőivel együtt ebeden vett részt a kormányzónál. Délután a község hatóságainak es testületeinek tisztelgését fogadta, : liétfőn pedig továbbutazott Pusztataksonyra, a­hol szintén ünnepélyes fogadtatásban részesült./MTI./ X /-/ P á r i s,július 25. Az Intransigeant jelentése szerint . néhány napon belül . r nemzetközi fémipari kartell alakul meg. All itc­lag Franciaország, Németország, Belgium és Luxemburg a naaiton^reszeti fémszállitások tárgyában megállapodást kötöttek. Lengy tlország azon faraao­zik, hogy utólag csatlakozzék a r ". kartellhez, miután Felsoszile­zia vidékéről hasonló mennyiségű fémipari terméket tudna szállítani./MTI./ J&J»f*lémr^J X/-/ C a v o u r, július 25. A Davis-serlegért- folytatott küzdeler V ,.\ /európai zóna/ tegnap a francia •. . Lacoste legyőzte az angol Turnbullt, mégpedig 6:4, 6:4, 6:4 arányban. Ma a páros játékban^a j ±vt Borotra-Brugnon pár megverte az angol Crile-Re^s ... és Kingsley-. 6":2, 6:0, 6:3 arányban. Franciaországnak három gyözelm,-. van egyetlen ye-(p<^£) reség nélkül, amivel az Amerikában lejátszandó végküzí&elemre kvalifikálta ma,át./MTI./

Next

/
Thumbnails
Contents