Napi Hírek, 1926. június
1926-06-05 [0132]
§ A Magyar Távirati Iroda jelenti: A kormányzó június 5-én délben ünnepélyes kihallgatáson fogadta Franghistas Miltiadest, a O orog köztársaság rendkivüli követét és meghatalmazott miniszterét. Az mj görög követhez alkalom, al nyújtotta at me^bizoleveie-f, maid pedig az ünnepélyes aktus befejeztével bemutatta a kíséretében megjelent Androulis követségi titkárt. A fogadásnál közreműködtek grof Knuen-Hederváry Sándor rendkivüli követ.-és meghatalmazott miniszter es dr. Uray István a kabiné iroda főnökhelyettese. « • "~ ~~~ ~~~ ~"~" §Harasztosi Török Kálmán ny. altábornagy, a Szent István-rend kiskeresztese, a III, osztályú vaskoronarend lovagja, stb. holttestet iunius 6-án délután négy órakor fogják a farkasréti temető halottasházából a római katnolikus egynáz szertartása szerint beszentelni es ugyanabban a temetőben örök nyugalomra helyezni. Az engesztelő gyaszmiset az elhunyt lelkiüdvéért június 7-én, délelőtt 9 órakor fegjak a budavári koronázó főtemplomban bemutatni. S Özv Zauner Alaiosné született Török Mária június 4-en 84 éves kodban eM^emttése vasárnap június 5-án ^órakor lesz a farkas réti temetőben. Az engesztelő szentmisealdozatot június -ui r.ggel 9 órakor a Ferencrendiek margit-köruti templomában mutatják be. § Az országos központi statisztikai^hivatal ajatai szerint április hónapban Magyarországba behozott sruk erteké 61. 9 ^^^Vérleg vitt áruk értéke. 43.6 millió aranykoronát tett; A ^ ulk 1 % d f>^^ n ^ i ^f_ behozatali többlete tehát 18.3 millió aranykorona. A mult ev első negy honatyában a külkereskedelmi mérleg behozatali jobbléte 58.6 millió aranykorona volt ami a folyó év első négy hónapjában 51.9 millió aranykoronára csökkent. Az április havi részletes adatok a következők. A. Behozatal, ' ------- ~ v r + é v Az érték menpyiseg E r ;te;s métermázsákban ezer aranykoro- %-aban nekban « 1926. á_p r i 1 i s hó Sa a % 55 _ . — a oeTt: 7 , 144.2 li.oe Pamutszovet Ö.<ÍOO • „ o vg Nyers és megm, fa 1,400.047 3 414 1 5.5S Gyapjúszövet 1.459 V.O&U 4.85 Nyers dohány 6 J*789 2.859.1 4.62 Szen >• b r 2*;T« o 711 1 4.38 Pamutfonál és cérna 5 « 14 £ o'inftO 3.89 * Papíros és pairosaruk 46.418 o nAP 2 3,37 Gé?ek és-készülékek 9.116 2 49 aylre fémek 11.446 irgfcS ^ J Ásványolaj 10 **OQÍ 1 177,8 1.90 Kikészített bór .884 i Í72 1 1.89 Selyem és félselyem .164 Tnífi ^ 1.80 Kötöttáruk pamutból 334 ÍÍÍOOU 1.78 Vasaruk o.*oa /Folytatása következik./