Napi Hírek, 1926. május/2

1926-05-28 [0131]

§Helyreigazitás. ötödik kiadásunk szombathelyi hire mellőzendő ós a,következővel helyettesítendő: Kőszegen májas 30.-án katolikus napot tartanak. A nagygyűlésen felszólalnak Apponyi Albert gróf, Huszár Károly, Kaller István, Csettler Jenő, Lingauer Albin, Grieger Miklós, Haller József, Frühwirth Matyas nemzetgyűlési képviselők és Székely János volt államtitkár, A kőszegi eatolikus nőegyesület ez alkalommal ünnepli hatvan éves fennállását. § P e c s, május 28. A pécsi ciszterci reálgimnázium annak emlé­két, hogy hatvan évvel -ezelőtt ősi rendházát és gimnáziumát átvette, nagyszr básu kuíturest keretében ünnepelte meg a pécsi nemzeti színházban. Az -ünne­pélyen a közéleti előkelőségek élén megjelent Virág Ferenc megyés­püspök kíséretében Fischer Ferenc dr. főispán és Nendtvich Andor polgár­mester. Falta Ernő II. osztályú kisdiák szólott prologjában a hatvan ev_elot ti diákokhoz, amelyre Szuly János kormányfőtanácsos a ciszterci fleak-^zö-^ vétség elnöke válaszolt az öreg diákok nevében. Az intézet énekkarának^sza­mai »tán Fischer Ferenc dr. főispán ismertette a cisztercitend. nyolcszáz év óta kifejtett nemzetnevelő munkáját. Majd Purás^y Ábel igazgató felolvas­ta üorner Adolf dr. apát üdvözlőtáviratát. Az intézet növendékei ezután előadták Kerczeg Ferenc Balatoni regéjét./MTI/ r Varsó, május 26. /Wolff/ A zsidó klub tegnap egyhangúlag Pilsudski tábornagy . elnökjelölese mellett foglalt állást. A .. kis kö-. zéppártok, amelyek a választás sorsát valószínűleg el fogják dönteni, mint a piast-párt ós a nemzeti demokraták tegnap még nem jutottak dűlőre az elnckjeiöles kérdésében. A jobboldali blokk ugy látszik, meg secmi-képen sincs tisztában abban a tekintetben, hogy a középpártbknak a közös je­lölt személyét illetően kit fog javaslatba hozni/M TI / § Egyes államilag engedélyezett zeneiskolák igazgatóságai a Ma­gyar Gyermektanulmányi és Lélektani Társaságnak és a Magyar Tehetsegeivet Védő Bizottságnak zeneileg tehetséges tanulók ingyenes, illetve ..eavezme­nyeo zenei kiképzését vagy hangszerekkel való ellátását ajánlottam fel. Kérik tehát a szülőket, hogy zenére tehetséges '* gyom..ekeiket 6-16 eves korig beosztás végett jelentsék be a pedagógiai szeminárium lé­lektani laboratóriumában /Vili. Mária Terézia-tér 8. I. emelet 87./ június 1.-től 5.-ig délelőtt 12 -tol 1 -óráig vagy délután 4-6 öra kőzett. § A Magyar Fogorvosok /Stomatologusok/ Egyesületének elnöksége június 5.-én, szombaton delelőtt 11 órakor Klebelsberg I'Zunó grof valias és közoktatásügyi miniszter védnöksége alatt a budopcsti királyi orvosx egyesület * • Seunelweis-termeben tartja meg országos kongresszusát. Az értekezleten Sturm József dr. a Magyar fogorvosok ngye^ süle-.Jónek elnöke "A fogászat történetének és jelenlegi ál lapáton a.: ismer te te se", Salamon Henrik dr. egyetemi magántanár "A szak tanításról az egyetem­mi általános orvosképzés keretén belül és a specialista .képzésről'', ^ Csille^ ry András dr. yugalmazott miniszter, nemzetgyűlési' képviselő ••euig" n .-er _ des ezocialis vonatkozásairól" cimuel tart előadást. •

Next

/
Thumbnails
Contents