Napi Hírek, 1926. április/2
1926-04-24 [0129]
§ N y i r e g y h á z a , április 24. A Nagy Ernő fele bünper mai tárgyalása^ .... • ^ az elnök, kihirdette a törvényszék határozatát, amely szerint az ügyész és a védő tegnapi elöterx jesztősének helyt adva a kihallgatáson meg nem jelent tanuknak jegyző. könyvi vallomását felolvassák. Jászai Antal időközben elhunyt tanú val_ Jbmásának f -lolvasása után Porkoláb védő a vádlott által elöádlitott .. .ikét tanú kihallgatásét kéri , amit a törvényszék el is rendelt. Balázsi Endre tanú, aki a kommüni ,zmus alatt a 69. vörös gyalogezred élelmezését vállalta, előadja, hogy a vádlott . . rokona, öagy Sámuel alatta szolgált és ennek^kivánságara jártközben Pasztirka Mihály forradalmi törvényszéki tanácselnöknél Nagy' Ernő kiszabadulása érdekében. Bárdos Ferenc elmondja, hogy a vádlott beregszászi beszédét hallotta, de semmi izgatő momentumot nem talált benne. A törvényszék ezután felolvastatja :. tpbb meg nemtelent tanú jegyzőkönyvi vallomását. Áttért ezután a törvényszék a különböző iratok ismertetésére. Majd dr. Oláh ügyész Hubay csendorszozados tanukéntii megidézését kéri, Hubayt a törvényszék hétf.n reggel 9 őrára táviratilag idézte meg ts ezzel a mai tárgyalást berekesztette, A'TI/ § Almásy Babát, Almasy László, az egyse es párt ügyvezető elnökének ^ és nejének Rákóczy Máriának leányát április 28-án, szerdán dél-, után 6 órakor vezeti oltárhoz a Belvárosi plébániatemplomban Foyta Tibor szky. főhadnagy, az ifj,. Walla cementárugyár r,t, tisztviselője. Az egyházi szertartást dr, Vass Jó'zsef kalocsai nagyprépost népjóléti miniszter végzi. Tanuk a menyasszony^részéről Almásy Sándor, Szolnok és Bihar-vármegye főispánja, a vőlegény részéről Privittzky Endre, az Adria Navigatione Maritima budapesti ügyvivője. § A Magyar Telefon Hirmondó és Rádié r.t. r diómüsora április 27-én: 9.30, 12 és 3 órakor: Hirek, közgazdaság. 4,15 órakor: Manchen Mariska saját szerzeményű gyermekdalait énekli, zongorán kiséri Polgár Tibor. 5 órakor: Szórakoztató zene. 6,30 órakor: Dr.Papp József az ügyvédi Kamara elnöke, egyetemi tanár előadása: »A magyar jogélet dióhéjban" cimen. 7.30 órakor: Forró Pál előadása: "A régi rómaiak fényűzése,« cimen 8.30 órakor: Hangverseny 1. Mendelssohn: a/ Aus Psalm 95. b/ Ahrenfeld. Előadják: Ábrányi Margit és Szabó László operaénekesek, 2. Chopin: G-moll ballada. Előadja Heimlich Lajos. 3. Petőfi Sándor: Távolból, b/ Harsányi Kálmán: Én nem vagyok az élet tagadója, c/ Szabolcska Mihály: A kis Demeter Rózsikáról. Előadja Harsanyi Gizi szinmüvész no . 4, Schumann: a/ Tragódie, b/ Wiegenlied, c/ Tanzlied, Előadják Ábrányi Margit és Szabó László operaénekesek, t 6. ~" ;Rubinstein: a/ v/anderers Nachtlied, b/ Volkslied. FJlöadják Ábrányi Marcit és Szabó László operaénekesek. 6, Liszt: La Campanella. öloadja heiimlich Lajos 7. Faust duett. Előadják Ábrányi Margit és Szaoó László operaénekesek, 10 ór-kor: Farkas Zoltán előadása: "Séták a Szépművészeti múzeumban." /I, rész. Rafael és Rembrandt./ I §^A Magyarhoni Földtani Társulat hidrológiai szakosztálya április 28-án,^ szerdán délután 5 órakor a tudományegyetem VIII. Múzeum körút 4. szám alatti ásványtani »lo adó termé beirt, szakülést tart. Az ülésen Weszelszky Gyula dr. a juvenilis vizekről, Zeller Tibor dr. pedig a szentpétervári hidrológisi intézet működésére 1 olvas fel. y /