Napi Hírek, 1926. április/2

1926-04-22 [0129]

§ B u k O r e s t ,áprtlis 22. Az uj kormánynak, ^mint isme­retes, egyik első dolga az^ volt, hogy az antiszemita zavargások miatt hónapokon keresztül bezárt egyetemeket ismét megnyitotta, G-oga belügy­miniszter megállapodott a diákság vezéreivel,^ hogy az egyetemekre újból fölveszik a diáksztrájk szervezése miatt kizárt hallgatókat, még pedig minden különösebb formalitás nélkül, a feltétel csak az volt,^ hogy a di­ákok ^ezután zavartalanul folytassák tanulmányaikat. Emiatt nézeteltérés is támadt a kormány és az. egyetemi tanács között,amely a miniszter meg­állapodásában az egyetem^autonómiájának megsértését látta,^Ezt a nehéz­séget azonban sikerült békésen megoldani/ ugy hogy az előadások csöndben ' és minden z&var nélkül újból megkezdődtek. A Dimineata^jelentése szerint p. nyugalom azonban nem tartott soká mert már az előadások megkezdése utáni második napon ismet antiszemita jellegű rendzavarások voltak. A harmadéves orvostanhallgatók hevesen tüntettek Rainor professzor^ellen ós nem engedték be az előadóterembe. Az első éves kémikusok megtámadták a zsidó hallgatókat, le a zsidókkal"kiáltások közbon kivertél: okét az elő­adásról és több zsidó diákot, súlyosan bántalmaztak. A kikergetett diáko­kat az utcán is üldözték és kövekkel dobálták meg./MTI/ 1 B é c s,április 22. A nemzetgyűlés pénzügyi bizottse.o a ma kor­mányjavaslatot fogadott el, mely szerint, a schiliingvaiuta ezüstérméinek j „ • h lakosság/ fej enkint * 10 scnillingrel 14­re emelik. Elfogadtak dr. Bauer szocialista képviselőnek azt az indi-fc-­ványát, melyszerint a nikkel- és bronzérmék forgalmánál-; legnagyobb kor­látozása fejenkint 3.50 schilling lehet.AíTI./7'/^ ^ve-^és^f * ^§ B e 1 g r á d,április 22, /Magyar Távirati Iroda./ A magyar­jugoszláv kereskedelmi szerződésről tárgyaló delegáció Rybars Ottokár meghatalmazott miniszter, külügyi osztályfőnök elnöklete alatt ma délután tartotta első ülését. Rybars igen meleg hangon üdvözölte a magyar dele­gációt. Beszédében különösen hangsúlyozta, hogy mindkét nemzet érdeke a gazdasági téren való minél reálisabb és messzebbmenő együttműködés, A két szomszéd ország közötti viszonylatok egyébiránt is oly számosak, hogy szükséges azokat állandó és reális alapokra fektetni. Nickl Alfréd követségi tanácsosnak, a magyar dele^uoió vezetőjé­nek, hasonlóan meleghangú viszonválasza után a ju. osziav delejeié át­nyújtotta a kereskedelmi szerződés i - „ ' tervezetenelv szöve­/TA magyar dele^ació(észrevételeit) a szombaton délután megtar­tandó legközelebbi ülésen fojja megtenol/T" fc$t 8 — t B é c s,április 22, Több újság hirevel szemben az osztrák-állam­vasutak vezérigazgatósága kijelenti, hogy bár az osztrák államvasutak bevételeinek fejlődése megsinyli az általános gazdasági válságot, mindazor által a be vét-lek alakulása ma^ábanvéve semmiesetre sem ad jogot ar­ra a feltevésre, hogy az osztrák államvasutak pénzügyi egyensúlya kérdéses: Az államvasút az. igazgatósága ellenkezőleg azt reméli, hogy az 1926.-i üz­leti évet az általános stagnáció ellenére hiány nélkül lehet lezárni.AíTI. — - ~ : •'!• :: Washingto n,április 22./Wolff./ Mellon államtitkár haj­landónak nyilatkozott arra,hogy az adósságbizottságot holnapra,Berenger nagykövet előterjesztésének meghalIgatására, összehívja./MTI./

Next

/
Thumbnails
Contents