Napi Hírek, 1926. március/1

1926-03-05 [0126]

•Non tudja elképzelni ós nogállnpitoni, hogy niórt. pollovinini őrgrőf kijelentette, hogy ho majd nás alkalomnál ' nogidőzik, okkor neg­jelcnik. A hntósagol: reputációja érdekében kérdezi o belügyninisztert, • von-e orról tudomása ós ha von, hajlondő*a o legszigorúbb intéz­kedést tolyouotbo tenni , hogy oz illetékes hatóságok ne különlegesen bírálják el ezt o kórdóst, hnneu ugy, nint ahogyan ozt bárnely honpol­gárról szemben kell kezelni, vogyis, ho joguk von o uogidózósrB, okkor öljenek o legsulyosohb konzonkvenciuk olkalnezáaával, ho pedig nincs joguk, nert oz illetőt o nentolni jog védi, okkor,no kisőrletozzenok, honén forduljanak o nentelni bizottsághoz. De elehetetlennek tartja, hogy a hntósagok kivételeket tegyenek* Ho ez egyedüli* ' .* - jelenség volno,^olsíklena feletto, de látjuk ezt o násik nyomozóhatóságnál is. Gróf Károlyi inro súlyos vádakat emelt és hangsúlyozta, hogy bilonyité­káit be fogja terjeszteni és Bnikor erre sor kerül, azt mondja, hogy nincs módjában a bizonyítékokat előterjeszteni, A törvénynek megvan B kellő formulája, a tonuval szenten is: tessék a tanút vallomásrs köte­lezni. Nem ismerhet el mást, mint a hónpolgári egyenlőséget; de ezzel kapcsolatban az államhatolom kellő súlyát és mérvét kivanja. He minden­kivel szénben ; *iZup*\. előzékenységeket gyakorolnánk, lerombolnánk a honpolgári egyenlőséget, amely legels^ biztositőke az ország nyugalmának. Választ és>megnyugtatást kér a belügyminisztertől. >Bzután áttért a tárca egyes tételeire, örömmel konstetáljo v a biztonsági és forgalmi szervek teljes konszolidációját. Emlékeztet arra, bogy a magyar állatának három olyan intézménye volt, amely oz egész vilá­gon a legnagyobb elismerést óMegbecsülést érdemelték: Az államvasutak, o posta és távirda, a rendőrség és csendőrség. Ezek az intézmények a há­ború ol8tt és az azt köve'tő időben sokat szenvedtek, de örömmel.látja, hogy ezek az intézmények újból kellő magaslatra emelkedtek. Elis­meréssel adózik a belügyminiszternek, hogy az államrendőrséget vissza­fejlesztette oly értelemben, hogy csak a nagyobb városokbon tortotta meg, ehol szükség van a szorgosabb felügyeletre. Kéri a belügyminisz­tert, iparkodjék a pénzügyminisztertől nagyobb összeget kieszközölni a vudeki .csendőrség megfelelő elhelyezésének céljaira. ^ UfMVt^tt Rakovszky Ivan belügyminiszter válaszolva ismertette hogy a B.p. szerint mi a szankciója annak, ha valaki bünperben a tanúvallomást meg­tagadja. Ennek a kérdésnek a mentelmi joggal valő kapcsolaté pillanat­nyilag vitás, a mentelmi jog alapját ugyanig ^"ccszörnényi-féle házho­tározot alkotja. Eszerint a tanút meg lehet időzni, azonban elővezetést nem lehet alkalmazni véle szemben; pénzbüntetést ki lehet szabni.ós csak ennek végrehajtása végett kell a mentelmi jogot felfüggeszteni. ; iezzel szemben a legutóbbi időben a mentelmi bízottság javaslóto alop j:\ii van a nemzetgyűlésnek egy oly hetározata, hogy mentelmi ^jogsérelmet ál­lapított laeg oly esetben is, onikor egy képviselőt »o idéztek, igaz, hogy elővezetés és pénzbüntetés terhe alatt. A kormány uen okor ellentét­be kerülni a nenzetgyülés határozatával s igy bizonyos nehézségek vonnak a negidézes terén< Ezek azonban elég könnyen áthidalhatók. Pollovicinit a rendőrség megidézte ugy, hogy oz időSülevélben .mellőzték, a ftogkövotko'zményekrc való hivatkozást, Pellevicífti erre ozzol válaszolt, hogy az idézésnek nem tesz eleget, ha azonbon taegf,elölő udverias ferrnábon negkérik, akkor hajlandó megjelenni. Az ügy ebben v a­stadiunben került eléje és ő kijelentette, hogy ilyen mogidézJsi for­mát non ismer. /Helyeslés.,/ , «. /Folytotuse következik./

Next

/
Thumbnails
Contents