Napi Hírek, 1926. február/1
1926-02-12 [0124]
§ Mouror Gyula, o csepeli kikötő-épités kormánybiztOSD, o kikötő-ópitesi nunkálotok előrehaladásáról e következőket közli: A nunkálotok irányításában 1925 közepéig bizonyos'nehézségekkel küzdöttünk, nert non volt előre megállapított pr ogr onwik. Munkáin toinkbon o pillanatnyi pőnzügyi helyzethez kellett olkoluozkodnunk es mindig ohhoz igazodtunk, hogy nonnyi pénzt koptunk o nunkálotok végrchajtásáro. Volt idő, onikor oz összegeket hőnopről-hőnopro állapítottak i.eg.. Később némileg javult ebből o szempontból o helyzet, dc nég logutóbb^is csok félévre szolt oz előirányzót és o félévi megállapítások olkoszitésc is késett. Ilyen viszonyok között alig lehetett sző rendszeres és gazdaságos munkáltatásról. L'pon ezért o nult őv tavaszán a kikötőnek és a sorok sári Bunoágnok valonennyi munkágo kiterjedő nunkoprogramot terjesztetten o kornány elé és ebben o programban három évre előre mogállapitotton az évenként szükséges összegeket. Lj+ A minisztertanács elfogadta progranunkot, Miután ozidőszerint o nunkálatóinkra szükséges összegeket \ kölcsönből, illetve ö.lcülföldi kölcsönnek obből o részéből S&lföId fedezik, amelyet a Népszövetség hasznos beruházások céljaira rendelkezésünkre bocsátott, a progri^Tot o miniszterelnök Ős o pénzügyninisztor Gcnfbo i3 kivitte, ahol lo is tárgyolták. A munkálatainkhoz szükséges összeget a pénzű.^niliisztor i ur most félévJhkőnt állapitja neg, miután programunkat Snith főbiztos úrral előzetesen közvetlenül megbeszéltük. Az 1925 őv második felérc várakozáson felül négy nilliő aranykoronát utaltok ki nunkáink coljára, de oz a kiutolás olyen későn - szeptemberben jött - hogy ezt oz összeget non tudtuk elkölteni, nort o nogyebbszabásu építmények kiirása és vállalatbaadása mindenkor hónapokat vesz igénybe. Ebből o négy millió koronányi összegből ennek következtében mintegy násfel millió koronát^áthoztunk erro o naptári évrd. Ha figyölembe vesszük, o folyó esztendőre előirányzott és réázben már engcaőlyezott összegeket, valamint a froncio kölcsönből még rendelkezésre álló összeget, okkor oz ide körülbelül kilonc-tiz uillió koronát használhatunk fel. Ilyennódon az idén több munkát végeztethetünk, mint o legutolsó két évben együttvéve, ami, rendijük, o munkanélküliség csökkenteséhez i3 nagy nértőkben hozzá fog járulErre a nogy összegre szükségünk von ozert, nert oz idén több olya nagymérvű nüópitnéuyt fogunk váliolotbo adni, onelyek nindegyike kűlön-külón is többnillió oronykorono költséget igényel. Az előkészületek nár a teleli megtörténitek, úgyhogy ezeknek o nunkálotoknok kiirását tiár megkezdtük és váliolotba-adását o legrövidebb időn belül fogonotositgjuk. A nevezetesebb építmények, onelyek oz Idén kivitelre kerülnek, o következők: A váixiontos kikötőben negkezdjük egy nogy tárház épitesét, au^ly mintegy 35.000 tonna gabonának tárolására szolgál. A vosbeton-nunkálatok Végzését uogy,nr vállolkozó-cégek részére biztosítottuk; vállolatbaadásuk legközelebb megtörténik. A gobomtárház gépbdrondezésőnek szállítását egy elsőrendű kölföldi világcég nyerte cl, de kikötüttük, hogy munkáinak háromnegyod részét köteles a nogy~r ipar szánáro átengedni. Miután az a törekvésünk, hogy ez a tárház nindenbon a legmodernebb és legtökéletesebb berendezésünk legyen, non nélkülözhettük egy olyan külföldi cég közreműködését, amely oz egész világon mindenütt o legtökéletesebb ilyennenü berendezéséket lutesiti, de itt is biztositottuk'ozt, hogy' o nunkálatokAtulnyonő részé a mogyor ipar vegozzo.- *T< - Tr^ 11-,o,1-f-4^ f i po P°i5 Penzcsoporttal kötött eredeti^régi, szerződés értelükben vannentes kikotoucdence volauennyi gépberendezésének szállítása eredetileg a francia ipor részérc volt fonntortva T /Folytatása következik/