Napi Hírek, 1926. február/1
1926-02-09 [0124]
§ B Ü 1 g r ák február 9. /Magyar Távirati Irodául Radics beszédei következtében beállott politikai feszültség az utóbbi 24 érában sem enyhült. A helyzet tisztázódását holnapra várják, midőn Radics, aki reggel érkezik Belgrádba, találkozni fog Pasics miniszterelnökkel. A kormány lemondásáracsak akkor kerül sor, ha Radics nem hajlandó a radikálisok által kivánt elégtételt megadni, vagyis lemond tárcájáról, A radikálisok mindent megtesznek, hogy a koaliciót a horvát parasztpárttal továbbra is fenntarthassák, de a párt nagy többsége a közoktatásügyi miniszter feltétion visszalépését követeli. A tegnap Zágrábba^érkezett Ralics ozidőszerint,ugy látszik; nem mutat hajlandóságot a lemondásra. Beszédeinek egyes szakaszairól az újságíróknak azt felölte, hogy tiz napon ét szakadatlanul beszélt és tett kijelentéseket. Azt tartja, hogy elég világosan beszélt. " Sem többet, sem kevesebbe n em kell mondanom » -^fejezte be nyilatkozatát Radics. Lapjelentések szerint a radikálisok annyira komolynak tartják a helyzetet. hogy máris akciót kezdtek az egyes ellenzéki párt. hangulatának kipuhatolasára. > fái • - (^A politika értesülése szerint ugy a demokraták;mint a bosnyák muzulmánok es független^demokraták részéről határozott elutasitó választ kaptak| egyedül a szlovén néppárt mutatott ingadozó magatartást. Politikai körökben azonban uj koalició alakitását valószínűtlennek tartják. § /-/ P T g a, február 9. /Magyar Távirati Iroda/hivatalCseszko-Szlovenszka^Republiko a Vossische Zeitungnak a középourópai Locornórél szóló cikkéhez az alábbi megjegyzéseket fűzi: A Vossische Zeitung cikkei azok közül valók, amelyek a kisantant konferenciái előtt szoktak megjelenni. Ezekben rendszerint jámbor óhajtások foglaltatnak; sok okoskodás van bennük kevés igazság mellett és inkább csak tetszetős szavakba burkolt politikai féligazságok. A Narodni Lxstyt szembeszáll a hivatalos lapnak ezzel a kommentárjával, amely szerint méginkább összezavarja az ügyet a helyett, hogy tisztázná. Rosszul állhat a csehek dolga,- irja a lap-^ha a Vossische^Zeitung^cikkét féligazságnak is elfogadnák. És mi legyen az a kevés i^azság^ amiről a Cseszko-Szlovenszka Republika ir ? Talán a területi engedékenységre vagy a királykérdésre céloz? Az ügy sokkal komolyabb; semhogy ily módon lehessen elütni az egészeit. Sem kül-, sem bélpolitikai szempontból nem ajánlatos a tűzzel való' jl tek. /A Közmunkatanács üléséről szóló tudósitás vége./ E szanatóriumi építkezéssel és annak beruházási engedélyezésével^kiküszöbölték azokat a vitákat t amelyek a mult év őszén a szálloda toldalékolasa körül felmerültek. Megállapította a Közmunkák Tanácsa a székesfőváros javaslatával egyezően a tabáni r,k,templom szomszédságában az épitési módot és az épületek magasságát, amit a Magyar Távirati Iroda Nyugdije'gyesületének építkezése tett aktuálissá, Ezenkivül több telekrendezési ügyet és a Rákospatak szabályozásának kérdését intézték el,/MTI./