Napi Hírek, 1926. január/1

1926-01-12 [0122]

§ S z e k szard, január 12. A szanálási, tervek végrehaj­tásával kapcsolatos nyugdíjaztatási listán szerepeltJEry Márton dr. Tör — J|cv «-vármegye alispánja is. Ebben az ügyben ma^élelott Jankó Ágoston dr. főispán elnökletével ülést tartott Tolna vármegye törvényhatósági bizottsága, Seewalfi Oszkár vármegyei . * főjegyző ismertette a le­iratot és az állandó választmány javaslatát,^majd pedig Pesthy Pál^dr, igazságügyminiszter, törvényhatósági bizottsági tagnak és 130 társának • az alispán visszatartása érdekében tett indítványát. Ezt az inditvanyt Renczes János nemzetgyűlési képviselő és Virág Ferenc plébános kormányfő­tanácsos felszólalása után a törvényhatósági bizottság egyhangú r lelkese­déssel magáévá te-tte és kimondotta, hogy feliratban keri a kormánytól, f tekintsen el dr. Ery Márton alispán nyugdíjaztatásától. Ezután küldöttség hivta meg Éry Márton dr.-t a közgyűlés termébe, akivel a főispán tudatta a határozatot. Az alispán meghatottan mondott köszönetet az állasfogla­lásért. § A központi statisztikai hivatal adatai szerint a nagykeres­kedelmi árak indexszáma december folyamán 1.2 százalékkal emelkedett es ^ecember 31-én 18.832-szeresnek jelezte az árnivót a november 31-iki . t 18.611.-el szemben. Az indexszám emelkedését elsősorban a gabonadragulas idézte elő, aminek következtében az élelmezési cikkek és mezőgazdasági termékek indexszáma 16.687-től 17,447-re emelkedett, ami 4.6 százalékos drágulásnak felel meg. Ezt viszont ellensúlyozta az ipari anyagoknak es termékeknek nemimolcsóbbodása. Ez utóbbiak átlagos indexe ugyanis 20.136-ról 19.929-re, vagyis egy százalékkal csökkent. Az iperi index esését magukban véve jelentéktelen, de számos cikknél jelentkező ár­lemorzsolódások ilézték elő. A nagykereskedelmi áraknak aranykoronában számitott indexszáma 1,29-ről 1.30-ra emelkedett. A létfentartási költség indexszáma tekintettel az élelmisze­reknek a megélhetés költségeiben valő számottevő szereoére, erosebben . emelkedett, mint a nagykereskedelmi index. Az emelkedés ugyanis a let­fentartási költségeknél 3.3 százalékra rúgott. Ez az indexszám december 31-én 14.743, mig november hó végén 14.274 volt. Az emelkedést az élelmicikkek drágulás idézte elő, hozzájárult azonban a^szen es fa ki­csinybeni áránok némi megszilárdulása is. Ha a lakasbert figyelmen kí­vül hagyjuk, a létfentartási index 17.306, áz előző havi 16.690-el szem-^ ben. A lakbérrel együtt számitott létfentartási költségeknek aranykorona ban kifejezett indexszáma 0.99-ről 1.02-re emelkedett. Lakbér nelkul az index december 31-én 1.19 /novemberben 1.15/. A postatakarékpénztárnál és a budapesti tizenhárom legnagyobb pénzintézetnél elhelyezett betétek álladéka decemberben is emelkedett. A takarékbetéteké 2.5 százalékkal 120.3 millió aranykoronáról 123.4 mil­lió aranykoronára, a folyószámlabetéteké pedig 4.4 ^-kal 312.7 millió aranykoronáról 326.5 millió aranykoronára. Végeredményben az összes be­tétek emelkedése 16.8 millió aranykoronát tesz ki és ezz.ol a betétek együttes állománya 449.9 millió aranykoronát ért el. A takarékbetétek állománya december 31-én 14.3 %-át teszi az 1913 évinek^ míg a folyó­számla betétek állománya megfelel a háború előtti állomány 44.2 f ?-anak. A budapesti tőzsdén jegyzett részvények árfolyamhullamzasat jelző s az 1913. évi részvényállományt érintő elővételi jogok figyelembevételével "svájci frank ak..or befektetés az elővételi jogok teljes kihasználása me llett december 31-én 10r2 svájci frankot ér. A változás tehát nem je­lentós. /Folytatása következik./

Next

/
Thumbnails
Contents