Napi Hírek, 1926. január/1

1926-01-08 [0122]

§ B7. u -k a re s t, január 8. A Monitorul Official, a hivatalos lap, legutóbbi száma közli azokat a törvényeket, amelyeket a nemzetgyűlés két háza a trónörökös lemondása ügyében elfogadott. A tőrvények közölt van az is, amely szerint Károly trónörökös lemondása folytán elvesztette politikai jogait és katonai^rangját, továbbá törölték a hadsereg és a szenátus tagjainak sorából. _ A lapok jelentése sz^int a királyi udvartartás szer.iélyzetének koréberllényeges változások várhatók. Igen nagy feltűnést keltett egyik lapnak az a köz A lése, hogy a kormány három bukaresti napilapot be akar tiltani amiatt a magatartás miatt, amelyet a trónörökös lemondása űgyében i tanusitott./MTI,/ § B^u karest, január 7, Az orvosai petroleumgyár ellen bűnügyi eljárás indult meg, mert kiderült, hogy a gyár körülbelül egy év ótaállandóan petroleumcsempeszséssei foglalkozik. A csempészés a vám­hivatal tisztviselőinek tudtával és segítségével történt, akik a csempé­szett petróleum után nagy részesedést kaptak. A gyár Fuchs nevű igazgató­ját, valamint^több tiszvtiselőjét letartóztatták. Az egyik bűnös, Stelian g.h.eorgiu idejében kereket oldott. A kincstár kára meghaladjaa hárommillió lejt./MTI./ § A volt m.kir. budapesti 30, honvédgyalogezred tényieges és tartalékos tisztjei január 14-én, csütörtökön, este nyolc óra­kor a Palffy-féle étteremben 'Budapest, II.Pálffy-tér/ orsza 0 os ezred­nap megtartásának előkészítése céljából összejövetelt tartanak, A volt bajtársak megjelenését kéri az intézőbizottság, £ § Paris, január 8. /Havas/ A Petit Párisién és a Petit Journal azt; irj a, hogy anyagi szempontból a hamis bankjegy ügye semmikép sem töltheti el ijedelemmel a-francia közönséget, miután egyetlen hamis ezerfrankos sem fog bejutni Franciaországba. A Journal des Debats egy középeurópai informáló nyilatkozatára támaszkodva kijelenti, hogy azok, akik az utóbbi időben a magyar kormány­zó ^közelében megfordultak, art állitják, hogy őszinte méltatlankodássál itéli el a bűncselek.lényt. A - Matin örömmel fogadja, hogy Magyarország kormányzója azt a szándékát nyilvánitctta, hogy a bűnösöket könyörtelenül üldöztetni fogja. /MTI/ ' A Mggyar Távirati Iroda jelenti; Egyik reggeli lapnak azzal a közleményével szemben, mintha a frankhamisítás ügyében meginditott nyo­mozásban cseh rendőrközegek is részt vettek volna, illetékes helyen meg­állapítják, hogy"cseh rendőrtisztviselők sem Sátoraljaújhelyen, sem Buda­pesten, sem sehol egyebütt a nyomozásban semmiféle tekintetben részt nem vettél?:. Ami a frankhamisítás felderitése körül a francia rendőrtisztvise­lők szerepét illeti, illetékes helyen ismételten utalnak arra, hogy ezek szerepe a bűnügyben ugyanaz, mint amilyen vonatkozásban a magyar rendőr­közegeket külföldi államokban igénybe vették.

Next

/
Thumbnails
Contents